„A modern kor mesterei maguknak járják ki az utat”

Egy gyereknek mindig meghatározó élmény, amikor először találkozik egy küzdősporttal. Nálad ez hogyan történt?

Valószínűleg először filmen láthattam valamilyen harcművészetet-küzdősportot. Aktív gyerekként – a kötelező labdajátékok mellett − a srácokkal gyűrtük egymást szabadidőnkben, birkóztunk, kardoztunk, hol ninják voltunk, hol kommandósok. A komolyabb munka akkor kezdődött, amikor 10 évesen egy barátom-osztálytársam révén lekerültem egy dojóba, ahol judót és alap pusztakezes önvédelmi technikákat tanultunk. Képzeld el, milyen lehetett egy tízéves gyereknek, amikor pisztolyt fogtak rá, vagy kés ellen kellett megtanulnia védekezni! Nagyon izgalmas időszak volt ez, és rendesen megalapozta a később kialakuló hozzáállásomat is.

Gyerekként mi az a plusz, amit ettől a sporttól kaptál?

Nagyjából három évig tudtam látogatni ezeket az edzéseket, később a gimnáziumi éveim elején jiu- jitsura váltottam. Jól jött, hogy valahol levezethettem a feles energiákat, a jó társaság az edzésidőn túl is meghatározó része volt az életemnek: a közös túrák, edzőtáborok szintén fontos szerepet játszottak abban a nagyjából tíz évben, amit ebben a dojóban töltöttem. Az egyetemi éveimben valami újat kerestem a mozgásművészetek területén is. A dojo mellett egy másik egyesületben elkezdtem gyakorolni – többi közt − az európai középkori kard forgatását is. Előéletemnek és elszántságomnak köszönhetően hamar lehetőségem nyílt, hogy komolyabban foglalkozzak ezzel a területtel és egy intenzív pár év gyakorlás után már én is tartottam képzéseket. Ekkor a jiu-jitsuval egy időben, majd azt otthagyva aikidóval, aikijutsuval és bojutsuval igyekeztem tovább mélyíteni a tudásomat, itt is legalább egy évtizedet töltöttem és fejlődtem.

Sikerült ezt a sok stílust rendszerezned?

Egy sűrű időszak végén, 2010 környékén úgy döntöttem, szűkítem az általam gyakorolt stílusok körét és saját edzések keretein belül folytatom az európai hagyományú fegyveres és pusztakezes harc oktatását. Az évek során azonban az érdeklődésem egyre inkább a jelen kor követelményeinek megfelelő kombatív hidegfegyveres és pusztakezes stílusok felé fordult: jelenleg a filippínó harcművészetek drilljei, a judo és aikijutsu feszítései, dobásai és eséstechnikája mentén igyekszem egy, az utcán is használható modern, de hagyományelvű rendszer alapjait lefektetni.

Előképzettséged mind japán sportokra épül. Miért mentél végül szembe ezzel a vonallal, és választottál európai kardvívást?

Hogyan néz ki egy ilyen kardedzés?

Hasonlóan épül fel a menete, mint bármilyen más erősítő vagy küzdősportedzésnek. Az elengedhetetlen bemelegítés után az alapozás, majd régi és új technikák begyakorlása következik, majd lehetőség szerint erősítés, végül levezetés, nyújtás. Specifikusan a kard és más szálfegyverek miatt sok a koordinációs gyakorlat, ezenkívül a fegyver/fegyverek súlypontját, viselkedését is ki kell tapasztalni, a két fegyverrel végzett mozdulatok begyakorlása több időt és odafigyelést is igényel.

Milyen fajtái vannak ennek az irányzatnak?

Vannak hagyományőrző csoportok, ők autentikus ruházatban és fegyverzettel igyekeznek népszerűsíteni a kardvívást és mellette megjeleníteni a kívánt kor hadi- és köznapi tevékenységeit. Egy másik irányzat modern védőfelszereléssel és korabeli fegyverutánzatokkal középkori mesterek lejegyzett művei alapján rekonstruált mozdulatokon keresztül versenysportként űzi a vívást. A harmadik irányzathoz azok tartoznak, akik teljes páncélzatban küzdenek meg egymással párban és csoportos harcokban, különböző full contact szabályrendszerekben. Tavaly jutott ki először a magyar válogatott a Prágában megrendezett full contact világversenyre, ők idén is részt vesznek a megmérettetésen csoportban és egyéniben is. Szerencsére a sport népszerűsége folyamatosan növekszik, így egyre több emberhez jut el.

Hogyan fejlődik az európai kardvívás?

Ellentétben a keleti harcművészetekkel itt nem maradtak mesterek, akik iskoláikban mesterré váló tanítványaiknak adták volna át a tudást. A mesterek kódexei, könyvei, ábrái alapján kell rekonstruálni a mozgásmintákat, ezeket nagy tudású személyek hosszú évek munkájával gyűjtik, rendszerezik külföldön és itthon is egyaránt, az anyag hatalmas és sok interpretációnak hagy helyet. A modern kor mesterei maguknak járják ki az utat, saját tudásuk – ők maguk lesznek így maga a stílus.

(KüzdőSportrék című sorozatunk többi részét ide kattintva olvashatják el!)

Fotó: Németh Tibor magánarchívuma