Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A múlt és a jelen találkozik Pákozdon

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. október 4. 7:35

A hagyomány és a modern technika találkozik most előttünk. Az emlékpark látogatói először megtekinthetik a tradicionális kiállításokat, majd találkozhatnak a sokszor misztikus ködbe burkolózó fejlett technikákat bemutató kiállítással is – mondta Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka október 3-án pénteken, Pákozdon, a NATO ballisztikus rakéták elleni védelmét bemutató kiállítás megnyitóján.

1595979981

„Közös védelmi rendszerünk egyik legfontosabb eleme a ballisztikus rakéták elleni védelem, mely prioritást élvez a szövetségen belül. Különösen fontos ez napjainkban, amikor olyan katonapolitikai viharok alakultak ki a közvetlen környezetünkben is, melyek miatt a huszonnyolc ország szövetsége nem tekinthet el attól, hogy minél fejlettebb rendszereket hozzon létre" – mutatott rá megnyitóbeszédében a vezérőrnagy.

Fucsku Sándor, aki NATO Európai Főparancsnokságán, partnerségért felelős törzsfőnök-helyettesként maga is sokat foglalkozott a ballisztikus rakéták elleni védelemmel, azt is kiemelte, ezek a fejlesztések a világon számos országban már jelenlévő technológiák alapján kifejleszthető fegyverek ellen irányulnak. Példának hozta fel, hogy nem rég Irán és Észak-Korea irányából is érkezett már ballisztikus rakéták által képviselt fenyegetés. Hozzátette, a rakétavédelmi rendszer elhelyezéséből kitűnik, hogy a rendszer nem egyetlen ország ellen irányul, hanem bármely irányból érkező csapással képes szembeszállni.

1595979981

A kiállításon számos tabló mutatja be a rakétavédelmi rendszer eszköztárát, a jelenlegi Aktív Többrétegű Hadszíntéri Ballisztikus Rakétavédelmi (ALTBMD) programtól a jövőben rendszerbe álló eszközökig.

A vándorkiállítás anyaga a brüsszeli NATO központból érkezett Magyarországra és Pákozdon tekinthető meg először, ami nem véletlen, hiszen a Katonai Emlékpark – Pákozd már évek óta élen jár a NATO bemutatásában és a szövetségi rendszer hazai népszerűsítésében.

1595979981

Fotó: a szerző felvételei