Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A postánál is dolgozhatnak a volt hivatásos katonák

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. április 1. 13:06

A honvédelem rendszeréből önhibájukon kívül kiválni kényszerülő hivatásos katonák foglalkoztatásának elősegítéséről írt alá megállapodást dr. Dankó István, a tárca közigazgatási államtitkára és Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója április 1-jén, kedden a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében.

1595969483

Dr. Dankó István államtitkár szerint erkölcsi kötelesség az önhibájukon kívül kiválni kényszerülőkről való gondoskodás

Az eseményen az államtitkár azt mondta, hogy a tárcának erkölcsi kötelessége is, hogy gondoskodjon azokról az alkalmazottakról, akik önhibájukon kívül kényszerülnek kiválni a rendszerből. „Ez a szerződés megteremti annak a lehetőségét, hogy ezek az emberek tovább dolgozhassanak a stratégiai vállalatoknál" – fűzte hozzá.
Dankó István szerint a hivatásos katonák olyan széles körű ismeretekkel rendelkeznek, amelyekkel képesek beilleszkedni bármely cég struktúrájába.

A honvedelem.hu kérdésére elmondta azt is, hogy a megállapodás értelmében a honvédelmi tárca folyamatosan tájékoztatja a Magyar Postát a kiválni kényszerülő katonákról, így a cég ajánlatot tehet azoknak, akikkel együtt szeretne dolgozni. Hozzátette: ilyen típusú szerződést egyébként már kötöttek a vasúttársasággal is.

1595969484

Szarka Zsolt vezérigazgató szerint a volt hivatásosokkal a posta jól járhat

Szarka Zsolt a szerződés aláírása előtt azt mondta, hogy ez egy jó lehetőség a Magyar Posta számára is, hiszen a 30 ezer embert foglalkoztató szervezetben nagy a fluktuáció. Mint hozzátette, a honvédség és a posta hasonlít egymásra abban, hogy mindkettő hierarchikus és fegyelmezett, ezért a volt katonák megtalálhatják a számításukat a szervezetben.

1595969484

Ilyen szerződést már a MÁV-val is kötött a tárca

Fotó: Tóth László