Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szakmai ismeretek fejlesztése

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. december 8. 9:09

Magyar Honvédség szintű kiképzési konferenciát rendezett a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnöksége Balatonkenesén a napokban.

A rendezvény legfontosabb célja a résztvevők szakmai ismereteinek fejlesztése, valamint a kiképzés megújításával kapcsolatos feladatok ismertetése, szakmai megvitatása, és a kiképzés hatékonyságát, eredményességét biztosító lehetőségek együttes vizsgálata volt.

1595946042

A konferenciát Králl Attila ezredes, a csoportfőnökség Gyakorlattervező és Kiképzés Támogató Osztály osztályvezetője nyitotta meg, majd előadások, tájékoztatók követték egymást. A nap végi konzultáción Szabó László dandártábornok kiképzési csoportfőnök kihangsúlyozta a kiképzés fontosságát, valamint a Magyar Honvédség katonáinak, kontingenseinek nemzetközi elismerést kiváltó missziós teljesítményét.

A konferencia második napján Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke felszólalásában kiemelte, hogy fontos megtalálni a kiképzés helyes ritmusát.

1595946042

Ezt követően szó esett még a „Harcos program" (harcszerű általános katonai kiképzés) koncepcióról és a kidolgozással kapcsolatos feladatokról is.

A rendezvény utolsó napján az amerikai szárazföldi haderő nemzetközi kiképzési osztályát képviselő Andrew Heppelmann ezredes ismertette azokat az európai gyakorlatokat, amelyekre szívesen várnak magyar katonákat is a közeljövőben.

Fotó: HVK Kiképzési Csoportfőnökség