Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szeretet gyógyító ereje

Szöveg: Snoj Péter |  2018. december 23. 18:35

Karácsonyi ünnepséggel kedveskedett immár hagyományosan a Budapesti Helyőrség Szociális Alapítványa az MH Egészségügyi Központ 3. számú, Szanatórium utcai telephelyén. A december 20-i rendezvényen az intézmény dolgozói és az itt ápolt betegek együtt köszöntötték a közelgő ünnepeket.

1599197597
Az ünnepségen Kökény Lászlóné őrnagy, az alapítvány alelnöke köszöntötte a vendégeket, majd az egyik intézetben ápolt beteg hozzátartozójának köszönőlevelét felolvasva köszönte meg munkatársai egész éves áldozatos munkáját. Az ezt követő ünnepi műsor keretében Zsiga László színművész és az telephelyen dolgozó két diplomás ápoló, Barta Terézia és Bognár Ildikó a karácsony hangulatát és üzenetét idéző versekkel, valamint közös énekléssel örvendeztették meg a betegeket és az egészségügyi dolgozókat egyaránt.

1599197598
Az előadásokat követően Mészáros László alezredes, a Magyar Honvédség Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat református tábori lelkésze szólt az egybegyűltekhez. Ünnepi gondolatai emlékeztettek a szeretet, különösen Isten szeretetének gyógyító erejére.

Az ünnepség zárásaként dr. Muzsay Ildikó ezredes, az MH Egészségügyi Központ megbízott orvosigazgatója és Deli Mária alezredes, ápolási igazgató kívánt minden jelenlévőnek békés, boldog karácsonyi ünnepeket.

1599197598
Fotó: a szerző felvételei