Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mégsem állítják bíróság elé a 97 éves lágerőrt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. december 23. 20:40

Mégsem állítják bíróság elé Németországban azt a 97 éves férfit, aki a második világháború idején őr volt a lengyelországi Majdanekben működő náci haláltáborban, és akit tavaly gyilkosságban való bűnrészességgel vádoltak meg, mivel – a frankfurti állami bíróság csütörtöki indoklása szerint – egészségi állapota nem teszi azt lehetővé.

A testület a vádlottról készült átfogó orvosi szakvéleményre hivatkozott, amely szerint az idős férfi nem tudná a tárgyalást megfelelő módon követni állapota miatt. A bíróság – egyelőre nem jogerős – döntésének kihirdetését korábban többször is el kellett halasztani a vádlott ismételt kórházi tartózkodása miatt.

Az akkor 96 éves férfit, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, 2017-ben vádolta meg a frankfurti ügyészség gyilkosságban való bűnrészességgel. A férfi huszonévesen, 1943-44-ben őrizte az akkor náci megszállás alatt álló Lengyelországban található Lublin-Majdanek haláltábor rabjait. A Lublin mellett fekvő táborban több tízezer zsidó és más ember vesztette életét.

„A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a vádlott tisztában volt a szervezett tömeggyilkosságok kegyetlenségével, a nácik katonai és védelmi szervezetének (SS) minden más táborbeli tagjához hasonlóan" – írta akkor közleményében az ügyészség. „Arról is tudott, hogy ezeket, a sorsuk beteljesedését ártatlanul és védtelenül váró embereket faji alapokon nyugvó, embertelen érvek miatt végezték ki" – tették hozzá.

Az ügyészség szerint a vádlott részt vett az Erntefest, magyarul „szüreti mulatság" néven ismertté vált tömeggyilkosságban. 1943. november 3-án legalább 17 ezer zsidó foglyot lőttek agyon, miután megásatták velük saját sírjukat. A férfi ellen a náci bűnök felderítésével foglalkozó központi nyomozóhivatal eredményeire alapozva emeltek vádat.

Németországot a múltban bírálták azért, hogy nem vonta felelősségre a náci gépezet olajozott működését lehetővé tévő kisembereket, akik, akár passzívan, de részt vettek a hatmillió zsidó és több millió roma, szovjet, lengyel, fogyatékkal élő és homoszexuális áldozatot követelő öldöklésben. Berlin ennek hatására az utóbbi években több pert indított tömeggyilkosságban való bűnrészesség miatt egykori nácik ellen.