Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szívrehabilitáció Mekkája a Honvédkórház füredi intézménye

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. március 5. 7:21

Az ország egyik legjobb szívrehabilitációs intézménye található a Balaton partján, Füreden. A kor legmodernebb eszközei, legfelkészültebb személyzete áll rendelkezésre az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézetében; nem csoda, hogy tavaly egyetlen beteget sem veszítettek, pedig az akut páciensek aránya csaknem megduplázódott – mondta dr. Kohut László PhD orvos ezredes, az intézmény vezetője a honvedelem.hu-nak adott interjújában.

1595967952

Évente több mint 1500-an gyógyulnak a füredi rehabilitációs intézetben

Balatonfüred jellegzetes éghajlati adottságát részben a tó, részben a környező hegyvonulatok határozzák meg. A Balaton hőszabályozása miatt a tél enyhébb, a nyári nagy meleg pedig könnyebben elviselhető. Ebből adódik, hogy Balatonfüred mikroklímája nagyon kedvező a szívbetegek részére.

Részben a mikroklímának, részben a több száz éve ismert „savanyúvíz"-forrásnak köszönhető, hogy a városban a XVIII. század óta fürdőházak, szállodák épültek. 1913-ban megnyitotta kapuit a Balatonfüred Gyógyfürdő és Éghajlati Gyógyintézet, mai ismert nevén a balatonfüredi Állami Szívkórház.
Az 1970-es években nagyszabású fejlesztésekbe kezdett az Állami Szívkórház. A honvédelmi tárca csatlakozott ezekhez a fejlesztésekhez, és 1977-ben megalapította a Magyar Néphadsereg 5. számú szanatóriumát. Kohut László a harmadik vezetője az intézménynek.

1595967952

Az intézmény vezetője, Kohut László

„Intézményünk nagy népszerűségnek örvend mind a fegyveres erők és testületek, mind pedig a polgári lakosság körében is. Meghitt, mondhatni családias hangulatban zajlik intézetünkben a rehabilitációs ellátás" – mondta az igazgató. Kohut László kiemelte, hogy 1997 óta működik az intézetben járóbeteg-szakellátás is, szakrendeléseik pedig országosan elismertek.
A Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet feladatai a gyógyító, megelőző ellátás mellett az oktatás, tudományos tevékenység, valamint katona-egészségügyi feladatok végrehajtása. A NATO egészségügyi doktrína alapján az intézet a ROLE-4-es szintű ellátást biztosítja, mely a katonák hosszú távú kezelését, valamint rehabilitációját jelenti. Békeidőben hagyományosan az igényjogosultak kardiológiai rehabilitációjával, illetve a missziókból visszatérő katonák re-adaptációjával is foglalkoznak.

Jelenleg az intézetben 88 fő dolgozik, ebből 71 az egészségügyi és 17 a logisztikai területen. Az alkalmazottak közül nyolcan orvosok, közülük öten több szakvizsgával is rendelkeznek.
Az intézményben két, felépítésében teljesen egyforma osztály működik. Összesen 100 betegágyon (80 ágy OEP-finanszírozott, 20 ágy önköltséges) végeznek magas színvonalú kardiológiai rehabilitációt. Hamarosan, az MH EK racionalizációs folyamatának keretén belül a balatonfüredi telephely újabb 15 OEP finanszírozott ággyal bővül – tette hozzá.

1595967952

Minden páciens személyre szabott ellátást kap

A magas színvonal miatt külföldről, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Németországból és Ausztriából is érkeznek betegek. Minden betegszoba kétágyas, külön vizesblokkal, LCD tv-vel, hűtőszekrénnyel, nővérhívóval és telefonnal felszerelve. Mind a két osztály egy-egy kétágyas szubintenzív szobával rendelkezik, melyek a legkorszerűbb eszközökkel és műszerekkel vannak ellátva és alkalmasak a betegek 24 órás megfigyelésére.
Az intézményben minden beteg személyre szabott ellátást kap, egyéni mozgásprogrammal, pszichoterápiával, életmód-tanácsadással, stresszmenedzsmenttel és a dohányzásról való leszoktatással.

Évente egyébként több mint 1500 páciens részesül rehabilitációs ellátásban. A betegek 45 százaléka korai rehabilitációra érkezik, közülük a legtöbben Budapestről, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház szívsebészeti osztályáról, valamit a kardiológiai osztályról kerülnek Füredre. A programozható rehabilitációra váró krónikus szívbetegek várólistája sajnos több mint két év, ami részben az akut rehabilitációra fordított kapacitás növelésével, részben az igényjogosultsági kör bővítésével magyarázható. Az elmúlt években az ágyszámkihasználtság közel 100 százalékos volt, az átlagos ápolási napok száma pedig 19. Az elmúlt 10 év során a halálozást sikerült 1 százalék alatt tartani, sőt voltak olyan esztendők, amikor egy beteget sem veszítettek el, annak ellenére, hogy az akut betegek aránya megduplázódott.

1595967952

A testmozgás fontos része a kúrának

Az elmúlt évtizedben folyamatosan komoly műszaki fejlesztéseket hajtottak végre: önálló elektromos, víz- és fűtési energiaellátást építettek ki és lecserélték az összes nyílászárót. Befejeződött a betegszobák teljes felújítása és a burkolatok megújítása, a fürdőszobák és a bútorzat cseréje, az akadálymentesítés, valamint sikerült felújítani a teljes telefonhálózatot is. „Intézetünk rendelkezik a rehabilitációhoz szükséges legmodernebb felszereléssel, mely lehetővé teszi a betegek korszerű non-invazív diagnosztikáját, valamit az objektív állapotfelmérését" − mondta az intézmény vezetője, majd hozzátette: 2013 végén lecserélték a Schiller terheléses EKG-rendszert, az idei év elején pedig kaptak egy modern, Philips iE33 ECHO kardiográfiás készüléket, mellyel a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő, részletes vizsgálatok is elvégezhetők.

„Intézetünkben a rehabilitációs ellátás a III-as progresszivitási szintnek felel meg" – hangsúlyozta az intézetvezető.

1595967952

Az intézmény a legmodernebb eszközökkel van felszerelve

Fotó: Tóth László