Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ukrán katonák visszafoglalták a belbeki repülőtér egy részét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 4. 22:49

Ukrán katonák részben visszafoglalták kedden a krími Szevasztopol melletti Belbek katonai repülőtér felszállópályáját, a reptér orosz őrségének figyelmeztető lövései ellenére – közölte egy ukrán internetes oldal március 4-én, kedden.

A teksti.org.ua azt írta, hogy a fegyvertelen ukrán katonák saját egységük és Ukrajna zászlaja alatt menetelve próbáltak meg bejutni az oroszok által előző nap elfoglalt leszállópályára. Az ott őrt álló mintegy tucatnyi orosz katona figyelmeztető lövéseket adott le, és figyelmeztette az ukránokat, hogy lőni fognak rájuk, ha folytatják menetelésüket.

Az ukránok parancsnoka, Ihor Mamcsur ezredes ekkor tárgyalásba bocsátkozott az orosz fél parancsnokával, s ezt követően sikerült tovább haladniuk. Miközben mindvégig rájuk szegeződtek az oroszok géppuskái és gránátvetői, sikerült visszafoglalniuk a felszállópálya egy részét.

A BBC orosz nyelvű hírszolgálata helyszíni tudósítóira hivatkozva azt jelentette, hogy Krímben továbbra is feszült a helyzet, bár az ukrán alakulatok várt orosz lerohanása nem történt meg.

Hétfőn az ukrán védelmi minisztérium azt közölte, az oroszok ultimátumot intéztek az ukrán egységekhez a Krímben, hogy hajnalig adják meg magukat, különben kedden roham indul ellenük. Az orosz védelmi tárca cáfolta a hírt, és közölte, nem adott ki semmilyen ultimátumot.

A BBC egyik tudósítója ugyanakkor kiemelte, hogy az ukrán egységeket továbbra is bekerítve tartják az orosz csapatok Perevalnyében, Kercsben, Feodoszijában és más településen a Krímben.

Az UNIAN ukrán hírügynökség kedden, az ukrán haditengerészet szevasztopoli parancsnokságára hivatkozva azt írta, hogy egyetlen ukrán laktanya, hadihajó sem teljesítette azt az orosz követelést, hogy tegye le a fegyvert és tegyen hűségesküt a Krími Autonóm köztársaság új, oroszbarát kormányának.

A Krímből sokszor egymásnak ellentmondó hírek érkeznek, a CNN amerikai hírtévé orosz forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy 700 ukrán katona átállt az oroszok oldalára.

Az Ukrajnához tartozó fekete-tengeri félsziget megszállása miatt az új ukrán kormány katonai invázióval vádolja Oroszországot. Moszkva, amely nem ismeri el az ellenzéki tüntetések és Viktor Janukovics elnök február 22-i leváltása nyomán megalakult új kijevi vezetés hatalmát, azt állítja, hogy az ott élő, többségi orosz lakosság védelmében lépett fel.