Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A változás éve – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 3. 9:13

Hóhelyzet, árvízhelyzet, missziós készletek (f)elszámolása, és a logisztikai rendszer jelentős átalakítása – Schmidt Zoltán ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság logisztikai erők megbízott főnöke szerint a szakterületen ezek voltak a 2013-as év legfőbb sarokpontjai.

1595965219
Minden bizonnyal a legtöbben hajlamosak elfeledkezni a logisztika fontosságáról, de bizony megfelelő ellátás és háttértámogatás nélkül sem a márciusi rendkívüli hóhelyzetben, sem a nyári, történelmi árvíz idején sem állhatott volna helyt így a Magyar Honvédség a szakszerű logisztikai támogatás nélkül.

Az árhullám levonulásának idején, gyakran félig tábori körülmények között több ezer fős katonai bázisokat működtettünk. A Kalocsán kialakított ideiglenes bázison például egy üzemen kívül elhelyezett laktanyában kellett gondoskodnunk az élelmezésről, az elhelyezésről és az állomány pihentetéséről. Szintén komoly kihívást jelentett a gátakon dolgozó állománynak napi szinten eljuttatni az élelmet, gyakran lezárt utakon keresztül, vagy azok ellenére. A gyors átcsoportosítások miatt pedig sokszor éjnek idején kellett útba indítani katonai munkacsoportokat – világítja meg az ezredes a háttérben folyó logisztikai munka egyes részleteit.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin január 10-én, pénteken megjelenő számában!)