Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akadálypálya és céllövészet is volt a Honvédelmi Erőpróbán

Szöveg: Ferge László őrnagy |  2013. június 3. 19:23

A Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda szervezésében rendezték meg az idei Honvédelmi Erőpróbát Szombathelyen, május 30-án.

1595955085

A Történelmi Témaparkban megtartott immár hagyományos versenyen – amelynek fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter volt – előzetes meghívás alapján jelentkezhettek a Vas megyei általános- és középiskolák; összesen 31 csapat indult.

1595955085

A verseny első állomása a katonai akadálypálya volt, ennek teljesítése után a csapatokra még egyebek mellett kézigránátdobás, íjjal való céllövészet várt, valamint egy tesztet is ki kellett tölteniük. A versenyen – az egyik kiegészítő állomáson – bemutatkoztak az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájával hosszú évek óta együttműködő, együtt dolgozó állami és társadalmi szervezetek.

1595955087

* * *


A verseny végeredménye:

Általános Iskolák:

  • 1., Gothard Jenő Általános Iskola – „Gothard" csapat
  • 2., Gárdonyi Géza Általános Iskola – „Sorkifalud-II." csapat
  • 3., Csaba József Általános Iskola – „Frontharcosok" csapat
  • 4., Zrínyi Ilona Általános Iskola – „Zrínyi Hadtest" csapat
  • 5., Gárdonyi Géza Általános Iskola  – „Sorkifalud-I." csapat
  • 6., Kemenesmagasi Általános Iskola – „Foltos Pumás" csapat
  • 7., Kemenesmagasi Általános Iskola – „Erő négyes" csapat
  • 8., Hatos Ferenc Általános Iskola – „AMI 6-osok" csapat
  • 9., Neumann János Általános Iskola – „Elit alakulat" csapat
  • 10., Reguly Antal Általános Iskola – „Delta Force" csapat
  • 11., Derkovits Gyula Általános Iskola „Derkó" csapat
  • 12., Neumann János Általános Iskola – „Sniper Elite" csapat
  • 13., Hatos Ferenc Általános Iskola – „AMI Rejtőzködők" csapat
  • 14., Reguly Antal Általános Iskola – „Honvédek" csapat
  • 15., Somogyi Béla Általános Iskola – „Isis papjai és papnői" csapat
  • 16., Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola – „Tincsu" csapat
  • 17., Dési Huber István Általános Iskola – „A CSAPAT" csapat
  • 18., Reguly Antal Általános Iskola – „Predátor csapat

Középiskolák:

  • 1., Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája – „ADRI" csapat
  • 2., Nagy Lajos Gimnázium – „BIGD" csapat
  • 3., Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium – „KDG HEROS" csapat
  • 4., Oladi KIKI Teleki Blanka Középiskola és Szakiskola – „Szent-Györgyi Alakulat" csapat
  • 5., Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium – „PREMO" csapat
  • 6., Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium –  „HBSZ" csapat
  • 7., Herman Ottó Szakközépiskola – „Herman" csapat
  • 8., Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája – „Bosszúállók" csapat
  • 9., Herman Ottó Szakközépiskola – „Farkasok" csapat
  • 10., Nagy Lajos Gimnázium – „Álca" csapat
  • 11., Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium – „Kereskedelmi" csapat
  • 12., Oladi KIKI Teleki Blanka Középiskola és Szakiskola – „Harcosok" csapat
  • 13., Műszaki Informatikai Szakképző Intézet – „Fiúk" csapat