Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb csapásokkal fenyegeti Amerikát az al-Kaida

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 3. 18:52

Az al-Kaida egyik jemeni vezetője arra figyelmeztette az amerikaiakat internetes hangüzenetében, hogy a bostoni merénylet megmutatta biztonságuk törékenységét. Egyben arra biztatta az Egyesült Államokban élő muzulmánokat, hogy „védjék meg” hitüket.

Az olyan bombák, amelyeket az áprilisi bostoni merénylethez használtak, mára „mindenki számára elérhetővé váltak" – hangsúlyozza Kasszem ar-Rimi, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) nevű szervezet katonai vezetője az amerikai néphez intézett üzenetében.

A hatperces, angol felirattal ellátott hangfelvételt az al-Kaida médiarészlege, az am-Malahem Foundation töltötte fel szombat éjjel egy szélsőséges honlapra, fél nappal azután, hogy a terrorszervezet jemeni szárnyának legkevesebb nyolc tagjával végzett egy amerikai dróntámadás az ország déli Abján tartományában.

„A bostoni események (…) és a (Fehér Háznak elküldött) mérgezett levelek – bárki is volt az elkövető – azt mutatják, hogy a biztonságotok darabokra tört, és az (egyesült államokbeli) műveletek ellenőrizhetetlen fordulatot vettek."

„Nap mint nap csapás fog érni benneteket ott, ahol a legkevésbé számítotok rá, és a vezetőitek semmit sem tehetnek majd" – fenyegetőzik Kasszem ar-Rimi, akinek csoportját Washington az al-Kaida legveszélyesebb szárnyaként tart számon.

„Ízleljétek meg másokhoz hasonlóan a háború, a halál, a rombolás és a bizonytalanság keserű ízét" – folytatja a terrorista vezér, azt állítva, hogy Oszama bin Ladennek, az al-Kaida alapítójának és Anvar al-Avlakinak a hálózat jemeni szárnya vezetőjének 2011-ben bekövetkezett halála távolról sem vetett véget az al-Kaida műveleteinek.

„Sikerült-e felszámolnotok a dzsihadista csoportokat, amelyek Istennek hála mindenhol elszaporodtak, amióta visszaszorították őket Afganisztánban? Ma már egészen közel vannak hozzátok, ha nem éppen a házatokban" – teszi hozzá.

Hangüzenetében az AQAP katonai vezetője végül felszólítja az Egyesült Államokban élő muzulmánokat, hogy folytassák a megkezdett utat, és cselekedjenek határozottan vallásuk védelmében.