Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Állandóan támadjuk az oroszokat

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 22. 20:20

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Abban a nehéz és makacs támadásban, amelyet az ellenségnek Felsziyntől a Medykátol keletre fekvő műútig terjedő megerősített állásai ellen intéztünk, több helyen ismét tért nyertünk, míg az orosz ellentámadások sehol sem sikerültek" – írja a Pesti Napló. A folytatásból kiderül, hogy az előző éjjel a monarchiás csapatok bevették a Mizyniectől északra emelkedő kápolnamagaslatot.

A galíciai seregek győzelmesen nyomulnak Lemberg felé – írja címlapon a Népszava. „A galíciai harctéren egyre kedvezőbben alakul a helyzet a monarchiára nézve." Hatvan kilométerre közelítették meg a Monarchia seregei Lemberget. Bukovinában is szorongatják az oroszokat.

„A világtörténelem legnagyobb csatájáról" is beszámol az újság. Ez pedig nem más, mint a Franciaországban zajló ütközet, amelytől a háború sorsa is függhet. – állítja a Népszava.

A háború a tengeren is zajlik – tudhatjuk meg a lapból. Egy újabb angol gőzös süllyedt el, valamint egy holland hajó aknára futott.

A Pesti Hírlap újabb győzelmekről ad hírt, miszerint „a galíciai orosz haderőnek legerősebb vonala ellen intézett támadásainkban ismét tért hódítottunk. Hőfer vezérőrnagy mai jelentése szerint az oroszoknak Felsztyn városától a medykai műútig terjedő megerősített állásait több helyen sikerült megbontanunk. E vonalon több fontos magaslat került ismét birtokunkba, viszont az oroszok ellentámadásai sehol sem sikerültek."


(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595981150
Címkéklapszemle