Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az állam kötelessége, hogy ne engedje el a katonák kezét

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. május 28. 22:31

Ma a magyar állam legmagasabb minőségű személyügyi tartaléka a honvédség – jelentette ki Hende Csaba a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között létrejött tárcaközi megállapodás aláírásán, Budapesten, május 28-án.

Az együttműködés célja, hogy elősegítse a Magyar Honvédség állományából önhibájukon kívül kiválni kényszerülő katonák továbbfoglalkoztatását.

1595954814

Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón Hende Csaba elmondta: a honvédség egy piramis alapú rendszer, amely a pálya sajátosságából adódóan a folyamatos előmenetelen alapszik. Szintről-szintre ugyanakkor egyre kevesebb a beosztás. Ahhoz, hogy a rendszerbe be tudjanak lépni az újonnan felszerelt fiatal tisztek és altisztek, a beosztásokat üríteni kell. Ebből következik, hogy emiatt többen is távoznak a rendszerből.

A kormány elhatározta, hogy a Magyar Honvédség kötelékéből kikerülő személyi tartalékot – az illető egyetértésével – a magyar állam szolgálatában tartja meg. Az államnak kötelessége, hogy ezeknek a katonáknak ne engedje el a kezét, hanem egy második lehetőséget biztosítson számukra a közszférában. „Ennek feltételeit teremtjük most meg" – mutatott rá Hende Csaba.

1595954814

Németh Lászlóné kiemelte: a honvédelmi tárca vezetője az elmúlt év végén kezdeményezte, hogy 2013 elején jöjjön létre egy olyan megállapodás a két minisztérium között, amely alapján a hivatásos katonai állományban lévő, de a honvédség kötelékéből – a nyugdíjkorhatárt megelőzően – kiváló katonák többségi állami tulajdonú foglalkoztatását és ennek lehetőségét megteremtik.

Rámutatott: ezzel olyan rendszer kialakítása történt meg, amelyik lehetőséget kínál a szervezetből kiváló katonáknak ahhoz, hogy második karrierjüket a civil életben kezdhessék meg.

Ezt a célt szolgálja az a nemrég kialakított szabályozás is, amely a Magyary Zoltán közigazgatási fejlesztési program keretén belül, a közszolgálati életpályák összehangolásával a hivatásos szolgálati viszonyból a közigazgatás más területére való átlépést teremti meg.

Mivel ezek az emberek már bizonyítottak a saját területükön, megtették mindazt, amit a hivatásuk elvárt és megkívánt, bizonyos, hogy az állami cégeknél ugyanilyen intenzitással, fegyelemmel és együttműködően fognak dolgozni – fogalmazott Németh Lászlóné.

1595954814


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária