Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év egyik legnagyobb sportrendezvénye

Szöveg: Szűcs László |  2017. augusztus 25. 11:43

136 ország 796 sportolója vesz részt az augusztus 28. és szeptember 3. között Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő Judo Világbajnokságon. A nagyszabású sportrendezvény szervezéséből és lebonyolításából a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is kiveszi a részét, sőt tatamira lépnek a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjai is. A rendezvény egyik fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596037852
Dr. Eleki Zoltán ezredes

Dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a 2017-es Judo Világbajnokság az év egyik legnagyobb sportrendezvénye Magyarországon. A főszervező Magyar Judo Szövetség a Honvédelmi Sportszövetség alapító tagja, azaz a Honvédelmi Minisztérium stratégiai partnere, illetve a honvédelem ügyének támogatója.

1596037852
Karakas Hedvig

Ennek megfelelően a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is komolyan támogatja a Judo Világbajnokságot. Az augusztus 28-ai megnyitón jelentős szerepet kap a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a katonazenészek kísérik majd a Himnuszt éneklő Molnár Levente operaénekest. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Díszzászlóaljának katonái pedig az ünnepélyes zászlófelvonáson vesznek majd részt.

1596037852
Szabó Katinka

Eleki Zoltántól megtudtuk: a világbajnokságon induló magyar versenyzők közül hárman is a Magyar Honvédség idén tavasszal megalakult Sportszázadának tagjai. Karakas Hedvig − számos junior és felnőtt Európa- és világbajnoki érem után − a 2012-es londoni olimpián 5. helyezést ért el az 57 kilogrammos súlycsoportban; Szabó Katinka korosztályos Európa-bajnoki 3.; míg Vér Gábor junior világbajnoki 3. és felnőtt csapat Európa-bajnoki 3. helyezéssel büszkélkedhet eddig. Ugyancsak a Magyar Honvédség Sportszázadának tagja a magyar csapat két trénere, Toncs Péter mesteredző, valamint Neu Gábor is.

1596037853
Vér Gábor

„Mindhárom versenyzőtől tisztes helytállást várunk. Hédi az olimpia után, sérülések miatt hosszabb időt kihagyott, igazából most tér vissza az élversenyzésbe. Katinka és Gábor pedig feltörekvő, fiatal versenyzők, akik már eddig is többször bizonyítottak, így pontszerző helyeket, de akár még egy-egy érmet is megcsíphetnek" − mondta Eleki Zoltán, aki nemcsak a Magyar Honvédség főtestnevelője, hanem a Magyar Judo Szövetség bíróbizottságának vezetője is. Ebben a minőségében pedig több feladata is lesz a jövő héten zajló világbajnokságon. Egyebek mellett ő felel majd azért, hogy a háttérben dolgozó szakmai gárda − akik az eredményjelzőt kezelik, a mérlegeléseket végzik, a doppingellenőrzéseket felügyelik − a megfelelő körülmények között dolgozhasson. Emellett pedig a nemzetközi bíróknak és a nemzetközi bírói bizottságnak is ő biztosítja a munkavégzéshez szükséges feltételeket.

A világbajnokság ideje alatt a Magyar Honvédség toborzói toborzópontot és mobil repülőgép-szimulátort üzemeltetnek majd a Papp László Budapest Sportarénában, míg a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. kedvezményes könyvvásárral várja az érdeklődőket.

További részletek a rendezvény honlapján.

1596037853