Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év első napjaiban is volt dolguk a tűzszerészeknek

Szöveg: Szűcs László |  2015. január 13. 9:37

Az év első tizenegy napján is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek – tudta meg a honvedelem.hu

Csörgei Csilla törzsőrmester, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs részlegének munkatársa elmondta: 2015 első két hetében 21 bejelentést kaptak, ezek közül négy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Január 6-án Gántra vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Fejér megyei települést határoló erdő egyik turistaútján, több, feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet találtak az arra járók. A Szabó Tamás főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerészjárőr végül 9 darab, 42 mintájú kézigránátot, illetve egy 82 milliméteres aknavetőgránátot szállított el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Január 7-én a Somogy megyei Böhönyére vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, mivel a József Attila úton, a Rinya-patak vízelvezető árkában egy 10 centiméteres, német gyártmányú repesz-romboló gránátot találtak. A második világháborúból visszamaradt robbanótestet a Kocsis Tibor főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.

Ugyanezen a napon a Bács-Kiskun megyei Soltra is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Kinizsi utcában, gázvezeték-fektetés közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A világháborús robbanószerkezetet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Január 11-én a főváros IV. kerületében, a Fóti úton, egy lakóépület padlásterében bukkantak rá egy 1916 mintájú Steyr-pisztolyra, amit a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Címkéktűzszerész