Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az összetartozás jegyében

Szöveg: Dr. Görög István – Dr. Varga László |  2017. október 12. 13:28

Az 1993-ban a katonai képzés legfelső szintjeként újraindított nemzeti felső vezetői (vezérkari) tanfolyamok sorában a 2002-ben végzett VKT-12 osztály volt hallgatói – házastársaik társaságában és osztályfőnökük, prof. dr. Szternák György egyetemi tanár mentorsága mellett – immár tizenötödik alkalommal rendezték meg hagyományos éves találkozójukat október 7-én Szilvásváradon.

1596039934

Az összetartási gyakorlatként is felfogható találkozók évek során kialakult és betartott szigorú rituáléja szerint az osztály egykori tagjai – házastársaik társaságában − péntek délután és szombat délelőtt érkeztek meg a találkozó helyszínére. A közös kirándulással is színesített találkozó fő eseménye a szombat délután rendezett „osztályfőnöki óra" volt, amelynek kezdetén Halmai Ottó volt osztályelső indítványára a csoport tagjai rövid némasággal emlékeztek az aradi vértanúkra, valamint az osztályból sajnos végleg távozott dr. Lükő Dénes okleveles mérnök, egyetemi docensre.

1596039935

A továbbiakban a csoport minden tagja az osztálynapló szerinti sorrendben rövid tájékoztatást adott a vele kapcsolatos legfontosabb elmúlt egy évi eseményekről. Az osztályfőnöki óra szimbolikusan az osztály bajor hallgatójától, Johann Stadlertől kapott kalapács ütésével zárult, majd az osztály tagjai ünnepi vacsorával és kötetlen beszélgetéssel folytatták a programot, megemlékezve a tizenöt éves kerek évfordulóról.

1596039935

Az osztályfőnök és az osztály tagjai abban bíznak, hogy példájuk a vezérkari tanfolyamok többi hallgatója számára is követendő lehet, hiszen az e képzésben végzett évfolyamok között egyedi az az összetartás és hagyományápolás, amelyet az elmúlt másfél évtized során a VKT-12 osztálya tanúsított.

1596039935

Fotó: Dr. Orosz Zoltán