Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Sz betű bűvöletében – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. december 9. 13:41

Az Sz kezdőbetűs helyőrségek meghatározó szerepet játszottak Antal László alezredes életében: Szentendrén járt főiskolára, Szegeden kezdte a tiszti pályáját, onnan Székesfehérvárra helyezték, 2014. augusztus 15-étől pedig a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka.

1595984141
Antal László Nyíregyházán nőtt fel, építőipari szakközépiskolába pedig azért jelentkezett, mert szép grafikákat tudott készíteni. Mindent lerajzolt, amit meglátott, kedvenc témái a virágok, a csendéletek és a térbeli formák voltak.

– Egy kicsit sarkos ez a megközelítés, de nagyjából valóban így történt – emlékszik vissza a parancsnok. – Szüleim és ismerőseim szerint ugyanis jó kézügyességem volt, ezért javasolták, hogy jelentkezzek a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolába. Ott majd rajzolhatok eleget. Jót akartak, viszont gyorsan rá kellet jönnöm, hogy rajzok és rajzok közt óriási a különbség. Mégsem bántam meg, hogy megfogadtam a tanácsot. Mélyépítő tagozatra jártam, a szakmai tárgyak jól mentek, nagyon tetszett a suli, szerettem ott tanulni.

Akkoriban már tudatosan készült a mérnöki pályára, ennek ellenére a barátai mégis rá tudták beszélni, hogy felvételizzen velük együtt a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 12-én, pénteken megjelenő számában!)