Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„B+H”: harcjárművezető képzés Szolnokon

Szöveg: Nagy László törzszászlós |  2015. május 2. 10:58

Harmadik hete tart 34 katona harcjárművezető képzése a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban. Az egyenruhások a tanfolyam sikeres elvégzése után a közúti forgalomba nem helyezett, ott csak ideiglenes jelleggel közlekedő BTR-80 és BTR-80/A típusú harcjárművek vezetői lesznek. 

1595992878

A Magyar Honvédségben első alkalommal szerveztek úgynevezett „B+H" képzést a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban. A „H" jogosítvány – azaz a BTR-80-as típusú harcjárműcsalád vezetésére jogosító engedély – megszerzésére 34 katonát iskoláztak be az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól, illetve az MH 25. Klapka György Lövészdandártól. Ők elsőként a B típusú vezetői engedélyt szerzik majd meg, utána kezdhetik meg a képzést a harcjárművekre.

1595992878

Az öt hetes felkészítés első három hete elméleti képzésből áll, majd a sikeres vizsgákat követően két hetes vezetési gyakorlat következik a helyőrségben Szentendrén, illetve a hajdúhadházi bázison.

Az alakulat négy kiképzője közül ketten önkéntes műveleti tartalékosok.

1595992878

Fotó: a szerző felvételei