„Bár egyenruháink különböznek, a célunk ugyanaz”
Szöveg: Faragó Fanny | 2017. november 22. 7:21A Belügyi Tudományos Tanács és a Rendőrség szervezésében, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ közreműködésével rendezték meg a hon- és rendvédelmi egészségügyi dolgozók kétnapos szakmai konferenciáját november 21-én és 22-én, a Magyar Tudományos Akadémián és a Duna Palotában. A tudományos tanácskozás fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter voltak.
A tudományos tanácskozás ünnepélyes megnyitóján dr. Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes mondott beszédet, majd Kun Szabó István vezérőrnagy köszöntötte a konferencia résztvevőit: „Bár az egyenruháink különböznek, feladataink középpontjában mégis ugyanazok a célok állnak: egyfelől, a magyar állampolgárok minden irányú védelme, másfelől a saját emberi erőforrásaink megóvása" – mondta az MH Egészségügyi Központ parancsnoka. Beszédében kitért a közel százhúsz éves múltra visszatekintő Honvédkórház betegellátási rendszerére, az évek óta sikeresen működő Honvéd Testalkati Programra és az Egészségügyi Központ jövőbeli terveire. „Kiemelt célkitűzésünk, hogy a jövőben a Magyar Honvédség minden katonája rendelkezzen alapszintű életmentési ismeretekkel, ehhez kapcsolódóan fontosnak látjuk egy újraélesztési program kidolgozását és bevezetését" – hangsúlyozta a vezérőrnagy.
A tudományos konferencia megnyitóját követően a plenáris ülés előadásaival vette kezdetét a szakmai program. A résztvevők – többek között – olyan szaktekintélyek prezentációját hallgathatták meg, mint prof. dr. Freund Tamás és prof. dr. Kosztolányi György, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai, prof. dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, prof. dr. Büki András, az MTA doktora és dr. habil. Szakács Zoltán PhD orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ Neurológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.
Az előadók a társadalmat közvetlenül érintő civilizációs agybetegségek, stressz, agresszió, függőségek, kóros alvás, kiégés, bűnelkövetés és az ezekkel összefüggő problémák, közöttük a mindenkit megrázó katasztrófaesetek analizálására fókuszáltak. Mindemellett arra keresték a választ, hogy a tudomány és a klinikai tapasztalatok miként segíthetik a megelőzést és az elkerülhetetlen problémákkal való megküzdést.
A kétnapos tudományos konferencián a felölelt témák – egyebek mellett – kitértek a teljesítménynövelés és a teljesítménykövetés innovatív lehetőségeire, a mesterséges intelligencia szerepére, a stroke betegség típusaira és kezelésükre, valamint a bűnelkövetők pszichológiai diagnosztikájára.
Fotó: Tóth László