Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött a balassagyarmati katonatemető felújításának első üteme

Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka százados |  2015. augusztus 16. 6:35

Elképesztő hőségben, fegyelmezetten és összehangoltan dolgozott két héten át tizenhét önkéntes műveleti tartalékos Balassagyarmaton, az első világháborús katonatemetőben.

1595998815

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Honvédelmi Minisztérium és Balassagyarmat önkormányzatának közös összefogása tette lehetővé a város hősi temetőjének teljes megújítását. A két szervezet által „megálmodott" temetőrekonstrukció azonban az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság önkéntes műveleti tartalékosai nélkül csak a papírok, tervek és elhatározások szintjén maradt volna. A felújítások első ütemét a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szaktisztjének irányításával, tizenhét tartalékos katona kétkezi munkája fémjelzi, akik extrém időjárási körülmények között azon dolgoztak, hogy méltó emlékhellyé varázsolják az elhunyt katonák nyughelyét.

1595998815

A temető déli részén lévő hősi parcellában összesen százhetven kőkereszt állít emléket a hősöknek, amelyeket festés után, mértani pontossággal állították végső helyükre a katonák. A felújítással párhuzamosan exhumálási munkálatok is folytak: menet közben kapott információk és dokumentációk a parcellában eddig feltáratlan tömegsír létezését jelezték. A feltárás és az azonosítás után kiderült, hogy a második világháborúban elhunyt német katonák maradványai kerültek elő, így a helyszínen a Hadisírgondozó Német Népi Szövetség munkatársa vette át az exhumálás irányítását. Eközben a helyi lakosság kíváncsi és eleinte néha bizalmatlan pillantásait két hét után elismerés, öröm és tisztelet váltotta fel a katonák munkája láttán.

1595998816

A két hétig tartó megfeszített munkát rövid megemlékezés zárta. Medvácz Lajos, a település polgármesterének elismerő köszöntője, a Honvédelmi Minisztérium képviseletében megjelent Illésfalvi Péter főtanácsos emlékező beszéde, az emlékezés gyertyáinak meggyújtása, és a takarodó kürtszavának felcsendülése után a hadisírgondozó önkéntes műveleti tartalékos szakasz levonta a nemzeti színű lobogót.

1595998816

Fotó: Tóth László