Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békeműveleti, angol nyelvi felkészítés a Béketámogató Kiképző Központban

Szöveg: Kelemen Ilona |  2019. január 31. 17:22

A napokban indította el új koncepció alapján összeállított, háromhetes békeműveleti angol nyelvi tréningjét az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK). A felvételt nyert hallgatók első órája Drót László ezredes, központparancsnok megnyitója után kezdődött.

1599198550
A Békeműveleti angol (English for Peace Operations) intenzív nyelvi képzés célja az, hogy a Magyar Honvédség katonái részére – békeműveleti témakörökön keresztül – lehetőséget biztosítson angol nyelvű kommunikációs készségek gyakorlására.

A Nemzetközi Kiképzési Részleg részlegvezető-helyettese, Darabont Dezső százados, angol nyelvtanár elmondta, hogy a Kiképző Központ négy fős nyelvtanári csapata 2018 második félévében olyan tematika összeállításán dolgozott, amelynek középpontjában a békeműveletek főbb területeit érintő szakszókincs elsajátítása, s a hallgatók nyelvhasználati magabiztosságának növelése áll. „A képzés során természetesen mélyülnek a békeműveleti ismeretek is, ám a felkészítés elsősorban nyelvi és nem katonai célú" – tette hozzá a százados.

1599198550
A felkészítésre való jelentkezést írásbeli és szóbeli részből álló nyelvi felmérés követte, amely során eldőlt, hogy a jelentkező angol nyelvtudása alapján alkalmas-e a komplex témákat feldolgozó, többségében autentikus forrásból szerkesztett feladatok megoldására. A résztvevőket a nyelvi felkészítés elméleti és gyakorlati témákon is keresztülviszi. A tematika vizsgálja többek között a nemzetközi szervezetek működését, foglalkozik a civilek védelmével, és áttekinti a békeműveletek részét képező katonai feladatokat is. A háromhetes képzés végén a hallgatók olyan kimeneti vizsgán vesznek részt, amely a megelőző hetek során feldolgozott nyelvi anyag elsajátításának visszacsatolására fókuszál.

1599198550
Szőke Linda önkéntes műveleti tartalékos őrnagy jelentkezésekor a fő szempont az volt, hogy a katonai angol terminológiát sikerüljön elsajátítania, fejlesztenie. „Terveim között a külszolgálat is szerepel a jövőben, így ennek egy tökéletes alapot ad ez a tanfolyam. Optimális az időbeni felépítése, a témák logikusan következnek egymás után, emellett rendkívül hasznos a csoportmunka is. Több csoporttársam járt már missziós területen, így az ő tapasztalataik is kifejezetten értékesek számomra" – tette hozzá az őrnagy.

Az MH BTKK erre az évre négy békeműveleti nyelvi képzést tervez, amelyekre a kiírás megjelenését követően várja a jelentkezőket az MH állományából. Emellett Drót László ezredes, központparancsok nem titkolt célja az, hogy – az alakulat más felkészítéseihez hasonlóan – a későbbiekben az English for Peace Operations is nemzetközivé váljon.

1599198551
Fotó: a szerző felvételei