Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békeműveleti lövészeten a Koszovóba készülő katonák

Szöveg: Budai Anna |  2013. november 24. 7:55

November közepén megkezdődött a Koszovóba készülő katonák felkészítésének második üteme. Az MH KFOR 10. váltás állományát többségében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalja adja. A tantermi foglalkozások után a résztvevők terepen gyakorolják a békefenntartó misszióhoz kapcsolódó feladatokat.

A KFOR – Kosovo Force – az ENSZ határozata alapján kezdte meg működését 1999-ben, a Magyar Honvédség katonái is a NATO parancsnokság alatt működő nemzetközi

békefenntartó haderő részét képezik: feladatuk a biztonság és a rend fenntartása a 2008

óta független Koszovóban. Az ország északi terültén azonban még mindig előfordulhatnak

a szerb és albán lakosság közötti – akár fegyveres – konfliktusok. A KFOR feladata a

tömegkezelés, objektum védelem és harcászati tartalék biztosítása. A KFOR Harcászati

Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion – KTM) legfőbb

rendeltetése az utak járhatóságának biztosítása egész Koszovó területén, illetve a

jelenlétfenntartó járőrtevékenység.

1595963428

Békeműveleti lőgyakorlat a dóci lőtéren

A „manőver századra" békeműveleti lőgyakorlatok vártak a dóci lőtéren. A katonák

szakaszokban dolgoztak és folyamatosan váltották egymást a három különböző helyszínen.

Az első feladat során, járőrözés közben mobil ellenőrző-áteresztő pontokat (EÁP) kellett

felállítaniuk. Eközben ellenséges erők tüzet nyitottak a békefenntartókra, a katonáknak

el kellett hárítani a támadást. A második egy konvojkísérési gyakorlat volt. A szimulált

helyzetben egy logisztikai konvoj biztosítását végezte a kijelölt állomány. Az egyik megállás

során kerültek tűz alá, ezt kellett kivédeniük és biztonságban elhagyni a helyszínt.

A katonáknak fel kell készülni olyan helyzetekre is, amikor VIP személyt kísérnek. A kitalált

helyzetben a Koszovóba látogató magyar küldöttség az ország északi területén halad át,

amikor az egyik város határában megállnak. A katonák elvégzik a szükséges biztosítást, ezt

követően a delegáció vezetője kiszáll a kocsiból. Az ellenséges erők erre vártak, azonnal

tüzet nyitnak a konvojra. A begyakorolt mozzanatoknak köszönhetően a katonák gyorsan

reagálnak: a VIP személyt visszakísérik a kocsiba, az autóval fedezékbe húzódik a sofőr, a

biztosító állomány pedig viszonozza a tüzet.

A békeműveleti lőgyakorlat sajátossága, hogy a katonáknak a béketámogató tevékenység

során ugyan fegyverrel kell megoldaniuk a feladatot, azonban emberi élet kioltása nélkül.

1595963428

Konvojkísérési gyakorlat