Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bemutatók, toborzás és sportversenyek

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 2. 19:28

Egy nap a honvédelemért címmel idén is megrendezi honvédelmi és toborzónapját a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Pest Megyei Szervezete május 11-én, pénteken, Gödöllőn.

A korábbi években már nagy sikert aratott honvédelmi napot ismét a Madách Imre Szakközépiskolával közösen rendezi a szervezet, azzal a céllal, hogy elősegítse a honvédelem ügye iránti elkötelezettséget, valamint a honvédelem kapcsolatának erősítését a civil lakosságban.

A Matasz a katonai és a rendvédelmi szervek aktív közreműködésével kívánja bemutatni a pályaválasztás előtt álló középiskolás fiataloknak a Magyar Honvédség és a rendőrség feladatait, statikus és dinamikus bemutatók segítségével megismertetni velük az egyes részterületek munkáját és az ott alkalmazott technikai eszközöket.

Az eseményen az ejtőernyős ugrástól kezdve a váltó-akadályversenyen keresztül a kötélhúzásig számos program várja az érdeklődőket, akik a Magyar Honvédség fegyverzetét és haditechnikai eszközeit is megtekinthetik majd. A programot a Készenléti Rendőrség kommandó alegységének bemutatója, valamint a Honvéd Zrínyi Sportergyesület Katonai Lovas Szakosztályának bemutatója is színesíti.

A rendezvényen részt vesz Papp Károly rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány és Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka.

1599186390