Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: a kiszámíthatóbb életpálya révén minőségibb lesz a haderő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 30. 9:04

„A jövőben kiszámíthatóbb életpályát, s azzal együtt nagyobb anyagi megbecsülést kínál a Magyar Honvédség” − mondta az MTI-nek adott év végi interjújában dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, aki szerint így még minőségibb lehet a haderő. „A Magyar Honvédség Gripen vadászgépei szeptemberben kezdik meg a balti légtér védelmét, s az ukrán válság miatt szükséges megerősítő intézkedések jegyében jövőre is számos nemzetközi hadgyakorlaton vesznek részt magyar katonák” −  fűzte hozzá.

A vezérkarfőnök hangsúlyozta, hogy az ukrajnai események − valamint a Közel-Keleten az Iszlám Állam terjeszkedése − rámutattak arra, milyen fontos, hogy egy ország képes legyen megvédeni önmagát. „Ehhez pedig az ország védelmét biztosítani képes eszközöket, fegyvereket kell vásárolni, s az azokat kezelni tudó katonákat anyagilag is el kell ismerni" − tette hozzá.

Benkő Tibor felidézte, hogy a Magyar Honvédségnél az elmúlt tizenkét év alatt nem volt érdemi béremelés. Bár szerinte korábban is kiszámíthatóbb életpályát tudott biztosítani a honvédség, mint a polgári életben egy kisebb vállalkozás, azonban az elmúlt években egyre kevésbé tudtak lépést tartani a fejlődő ipar által kínált fizetésekkel. Így többek között a kecskeméti Mercedes-gyár vagy a győri Audi-gyár anyagilag vonzóbb lehetőséget jelenthetett a mérnököknek és technikusoknak. Benkő Tibor szerint a katonai életpályamodell további elemeinek bevezetése, s annak részeként a jövő év második felében esedékes átlagosan 30 százalékos béremelés lehetőséget ad arra, hogy megtartsák jól kiképzett katonáikat, és további értékes munkaerőt vonzzanak.

1595985318

A béremelés elosztásáról a vezérkari főnök elmondta, hogy a fizetések emelésekor a magyarországi átlagbérhez és az árakhoz is igazodni kell, így az alsóbb állománykategóriákban magasabb, míg a felsőbb beosztásokban kisebb mértékű lesz majd az emelés.

A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy a 2011-es elindítás óta több mint 5500 önkéntes tartalékos katonával „gazdagodott a honvédség". Az önkéntes katonák az elmúlt években többször bebizonyították, hogy valós, alkalmazható és bevethető tartalékerőt jelentenek, „a rendszer beváltotta a hozzáfűzött reményeket" − emelte ki, s mint megjegyezte: a toborzás is jól működik.

Fontos eredménynek nevezte, hogy 2014-ben a nyári alapkiképzést például hatszor annyi fiatal teljesítette, mint tavalyelőtt. A fiatalok mellett terveik szerint a jövőben a volt szerződéses katonákat szeretnék megnyerni önkéntes tartalékos szolgálatra.

Jelenleg mintegy 720 magyar katona teljesít szolgálatot különböző külföldi küldetésekben, továbbá az EU bosznia−hercegovinai műveletének tartalékaként egy mintegy 120 katonából álló század hazai helyőrségében áll készenlétben. Mint Benkő Tibor elmondta: missziós szerepvállalásában a honvédség elsősorban továbbra is a Balkánra koncentrál, a koszovói KFOR-műveletben lévő erőit idén mintegy 150 katonával növelte.

1595985318

Afganisztánban a januártól kezdődő támogató és kiképző misszióban több mint 100 magyar katona szolgál majd. Emellett 2015-ben a magyar Gripen vadászgépek szeptembertől decemberig a balti országok légtérrendészeti feladatait is ellátják.

A vezérkari főnök elmondta, hogy a NATO országaiban szervezett gyakorlatokon történő részvételre a jövőben is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni. Idén Szlovéniában, Szlovákiában, Lengyelországban, Litvániában, Németországban és Norvégiában is részt vettek a magyar katonák gyakorlatokon, illetve kiképzési rendezvényen, és jövőre is több nemzetközi gyakorlaton vesznek részt magyar katonák.

A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek továbbra is törekednie kell Ukrajnával a jószomszédi viszony ápolására és az együttműködésre. Ahogy az eddig is megvolt a Tisza Műszaki Zászlóaljban vagy a NATO Partnerség a békéért programjának keretein belül − sorolta.

Azt viszont dr. Benkő Tibor vezérezredes  a jelenlegi körülmények között elképzelhetetlennek tartja, hogy Ukrajna a közeljövőben NATO-tagállam legyen.

Fotó: Kallos Bea (MTI)