Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonság magas fokon

Szöveg: Gyeginszky Andor főhadnagy |  2019. május 2. 7:02

Rögtönzött robbanószerkezetek elleni védelemmel kapcsolatosan kaptak felkészítést az MH Pápa Bázisrepülőtér őrzés-védelmét végző katonák.

1599201836
A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező Magyar Honvédség C-IED (Counter – Improvised Explosive Device – rögtönzött robbanószerkezetek elleni védelem) kiképzőcsoport a foglalkozásokon korszerű szemléletmóddal oktatott új technikákat a résztvevőknek, így bővítve elméleti és gyakorlati tudásukat.

Az MH Pápa Bázisrepülőtér egy kiemelten védett katonai objektum, amit a nap 24 órájában, a hét minden napján, egész évben fokozottan őriznek. A kiemelt védelem célja, hogy illetéktelenek ne tudjanak behatolni a bázis területére, a repülés zavartalanul folyhasson és a repülést kiszolgáló infrastruktúrát ne érhesse rongálás vagy támadás.

1599201837
Annak érdekében, hogy ez a védelem megvalósulhasson, az őrzésért és védelemért felelős katonák rendszeres képzése szükséges. Ezúttal az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztálya ismeretfrissítő, de egyben új elemeket is tartalmazó foglalkozásokat tartott három napon keresztül a pápai katonáknak.

„A C-IED tevékenység alapvetően missziós feladat, hazai körülmények között szerencsére ritkán van rá szükség. Vannak azonban olyan eljárások, alapismertek, amiket a gyakorlatba beépítve jól tudnak használni itthon is a katonák" – tudtuk meg Vincze István törzszászlóstól, az alosztály vezető kiképzőjétől.

1599201837
A kiképzés fő célja volt, hogy felfrissítsék a már korábban elsajátított tudást és új ismeretekkel, gyakorlatokkal egészítsék azt ki. A foglalkozásokon az elméleti ismeretátadás mellett nagy hangsúlyt kapott a gyakorlati fogások alapos, mozzanatról mozzanatra történő begyakorlása is. A feladatok között volt gépjárművek és személyek átvizsgálása, ellenőrző-áteresztő pont működtetése, és a rögtönzött robbanószerkezetekre utaló jelek felismerése. Egy-egy ilyen gyakorlás során kitalált szituációkat kellett megoldaniuk a katonáknak, ez után mindenkinek el kellett mondani a tapasztalatait.

„A kiképzés az az a hely és alkalom, ahol lehet hibázni. Saját és egymás hibáiból tudunk tanulni, ezek alapján később sikeresen tudjuk végrehajtani feladatainkat" – hangsúlyozta Vincze törzszászlós.

1599201837
A 2010-ben alakult, tapasztalt és magasan kvalifikált magyar kiképzőcsoport nem csak a hazai katonák képzésében vesz részt. NATO, EU és kétoldalú nemzetközi együttműködések alapján sok helyen megfordulnak, ahol angol nyelven oktatják a szövetséges katonákat. A csoportba alapvetően olyan katonák kerülnek, akik már jó pár éves katonai és kiképzői tapasztalattal rendelkeznek. Teljes értékű kiképzővé egy év alatt válnak a katonák, akiknél fontos a jó angol nyelvtudás is, hiszen az egy éves képzés ideje alatt külföldi tanfolyamok sorát kell elvégezni. Mindannyian teljesítettek külszolgálatokat a világ különböző pontjain, tudásuk nagy részét műveleti területen is használták.

„Feltétlen ki kell emelnem a bázisrepülőtéren szolgálók pozitív hozzáállását. Maximálisan nyitottak voltak az új ismeretekre és szemléletmódra. A gyakorlatokat motiváltan hajtották végre, lelkesítette őket, hogy új szemszögből láthatták munkájukat" – mondta a törzszászlós.

1599201837
Fotó: a szerző felvételei