Biztonságosabb lett a Magyar Honvédség informatikai rendszere
Szöveg: Bleszkán Szilárd | 2013. április 2. 17:24Ez a beruházás nagyon nagy lépés abba az irányba, hogy a Magyar Honvédség informatikai biztonsága jelentős mértékben erősödjék – mondta Hende Csaba Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium épületében április 2-án, kedden.
A honvédelmi miniszter az új Híradó- és Informatikai Központ ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: „Ha a honvédség biztonsága erősödik, az egyenlő azzal, hogy az ország biztonsága is erősödik."
Hende Csaba beszédében kiemelten foglalkozott a kiberbiztonság kérdésével, amelyet korunk egyik legnagyobb biztonsági kockázatának nevezett.
Az új informatikai rendszer bemutatóján elhangzott, hogy az üzembe helyezéssel megvalósult a tárca korábban nem minősített informatikai hálózatainak integrációja, amelynek eredményeképpen egy „hatékonyan fejleszthető, gazdaságosan üzemeltethető és magas rendelkezésre állású informatikai háttér" jött létre.
Az új infrastruktúra biztosítja a minisztérium és a Magyar Honvédség bizonyos szolgáltatásainak − a levelezésnek, a címtárelérésnek, a tárhelybiztosításnak − az összevonását. Ezáltal számos, korábban párhuzamosan működtetett kapacitás szabadul fel, így egyes munkaállások, eszközök lecserélhetővé vagy újra felhasználhatóvá válnak.
A fejlesztés során – a NATO hálózatalapú képesség (NATO Network Enabled Capability, NNEC) -koncepciójának megfelelően – az információk megosztására vonatkozó követelmények is érvényre juttathatók bizonyos hasonló biztonsági szintű kormányzati vagy nem kormányzati szereplőkkel, így az EU-val és a NATO-val is.
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária