Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célkeresztben – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. november 14. 16:00

Októbertől – hosszú szünet után – ismét láthatunk a közszolgálati televízióban a Magyar Honvédséggel foglalkozó magazinműsort, amely az eddigiektől eltérően, merőben új felfogást képvisel: a HM Zrínyi Nonprofit Kft. és a Magyar Televízió munkatársai egy fiatalos, lendületes, modern képi világú műsort készítenek hónapról hónapra.

1595962866
A Katonai Filmstúdió Célkeresztben című magazinműsora a nyári szünetben megújult, s a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal kötött együttműködés eredményeként a honvedelem.hu weboldalról „átköltözött" az M1 tévécsatornára. A műsorvezetői feladatokat egy fiatal, ám tapasztalt tévésre bízták. A 36 éves Zakar Ádám 1995-től dolgozik a magyar médiában, ez idő alatt az elektronikus és az írott sajtóban is kipróbálta magát. 2000 óta a Duna Televízió munkatársa; láthatjuk őt a híradóban és különböző magazinműsorokban egyaránt.

– Azonnal igent mondtam, amikor felkértek erre a feladatra, örömmel csatlakoztam a csapathoz – idézi fel a kezdeteket Zakar Ádám, majd hozzáteszi: – A különböző témákat civil nézőpontból próbálom megközelíteni, nem akarom megjátszani a „katonai szakértőt", az ugyanis nem lenne hiteles.
Persze a műsor – amelynek októberben volt az első adása – nem csupán a honvédség iránt érdeklődő civileknek szól, hiszen számos információval, érdekességgel szolgál a katonáknak is.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin november 15-én, pénteken megjelenő számában!)