Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dobogós helyezést ért el a Magyar Honvédség ejtőernyős célbaugró csapata Rijekában

Szöveg: Kollár Gábor százados |  2019. június 17. 12:17

Megkezdte a 2019. évi versenyszezonját a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja. A hat versenyből álló Célbaugró Világkupa-sorozat első versenyét Rijekában rendezték meg június 14-16. között. A versenyen – amelyen 16 nemzet 29 csapata és 145 egyéni versenyzője indult – a  magyar válogatott a harmadik helyen végzett.

1599204110
A világkupa-sorozaton való részvétel jó felkészülési lehetőség a magyar válogatott számára az idei év legfontosabb versenyére, az októberben a kínai Wuhan városban megrendezendő 7. Katonai Világjátékokra.

A csapat tagjai a rijekai versenyig 100 felkészülési ugrást hajtottak végre. A horvátországi versenyen a 2018-as világbajnok Szlovénia, valamint a nagy vetélytársak közül Csehország, Olaszország, Fehéroroszország, Svájc és Németország csapatai is részt vettek. A Magyar Honvédség ejtőernyős csapata ezúttal a cseh és az olasz csapat mögött végzett, s állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Egyéni célba ugrásban a csapat legeredményesebb tagja Bánszki Tamás százados lett, aki az előkelő ötödik helyezést érte el.

Az ejtőernyős válogatott tagjai: Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós, Bánszki Tamás százados, Varga Tamás zászlós, Gőgös Péter főtörzsőrmester és Hirschler Gábor zászlós.