Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Durazzót ostromolják a felkelők

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. június 16. 19:52

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

Megdöbbentő hírek érkeznek Albániából − Durazzót ostromolják a felkelők – tudósít a Pesti Hírlap.

Durazzót ma megtámadták a felkelők és a város előtt véres csata folyik. Egy olasz lap a város elestéről ad hírt, de midőn e sorokat írjuk, még nem erősítették meg Wied Vilmos rezidenciájának elestét. A durazzói események kétség kívül ismét villámként hatnak, annál is inkább,mert az utóbbi napokban oly kedvező hírek érkeztek a fejedelem katonai helyzetéről, hogy a fölkelés leverése csak napok kérdésének látszott.Az események hatására egy angol hadihajó és egy francia cirkáló is engedélyt kapott, hogy Durazzó felé vegye az irányt – tudósít a Népszava.

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595973941

1914. júniusi újságok
Címkéklapszemle