Egy élet a légierő szolgálatában

A légierőnél kezdte, a légierőnél fejezte be hivatásos katonai pályáját Szabó Lajos, akit 80. születésnapja alkalmából dr. Hende Csaba és dr. Benkő Tibor vezérezredes is felköszöntött. A honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnökének jókívánságait egy ajándékcsomag kíséretében Durgó Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője, illetve Parádi Györgyi főtörzsőrmester, érdekvédelmi altiszt adták át az ünnepeltnek.

A beszélgetés természetesen rövid időn belül a katonaélményekre terelődött. Lajos bácsi elmondta: 18 éves korában hívták be sorkatonának, és budapesti srác létére a kecskeméti repülőezredhez került. A vadászgépek szinte megbabonázták, elhatározta, hogy ő is repülni fog. Jelentkezett tiszthelyettesi iskolába, törzsőrmesterként egy Il−10-es „Párduc" csatarepülő légi lövésze lett a székesfehérvári 68. csatarepülő-hadosztály 30. csatarepülő-ezredénél Tapolcán. Innen Kiskunlacházára, a bombázórepülő-ezredhez helyezték át szerelőnek, majd Kecskeméten lett fedélzeti lokátoros. Közben szabadidejében aktívan sportolt, birkózásban a „Légierő bajnoka" címet is elnyerte. Ezerhatszáz repült órával és harminchat ejtőernyős ugrással a háta mögött aztán elvégezte a tiszti tanfolyamot, alhadnagyként a rádiólokátor-műhelyben kapott beosztást. Harminckilenc év és hét hónap szolgálat után pedig ennek a műhelynek a parancsnokaként vonult nyugállományba őrnagyi rendfokozattal 1987-ben.

Lajos bácsi tapolcai légi lövészként azon kevés tiszthelyettesek közé tartozott, akiket Farkas Mihály személyesen fogadott a dolgozószobájában. A „találkozót" természetesen az akkori rettegett honvédelmi miniszter kezdeményezte, Szabó törzsőrmester pedig Budapest felé azt latolgatta, hogy börtönbe fogják-e csukni vagy internálás vár rá. Pilótájával, Gulyás Sándor alhadnaggyal ugyanis átrepültek Jugoszláviába. A kihallgatás azonban meglepő fordulattal zárult: Farkas Mihály mindkettőjüket szóbeli dicséretben részesítette, mert képesek voltak kijátszani Tito, a „láncos kutya" hadseregének légvédelmi rendszerét, határőrségét, rendőrségét és besúgóhálózatát.

Pedig Gulyás alhadnagy és Szabó törzsőrmester persze nem akartak kijátszani senkit, ők csak egy rutinjellegű kiképzési repülés alkalmával, a ködös időben egyszerűen eltévedtek a levegőben. Az alattuk lévő táj már annyira ismeretlen volt, hogy elhatározták: megkérdeznek egy helyi lakost, hogy merre kell menni Tapolca felé. Észrevettek egy tisztást egy erdő közepén, alacsonyan elhúztak fölötte, hogy a libák és a lovak szétfussanak, aztán leszálltak. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban az emberek szerbül beszéltek. Viszont nagyon készségesek voltak, megmondták, hogy az erdőtől úgy 120 kilométerre van a határ, és a hazafelé vezető utat is megmutatták. Ezzel azonban még koránt sem ért véget a kálváriájuk: mivel a repülés tervezésekor nem számoltak ezzel a jugoszláviai kiruccanással, Kiskomáromnál kifogyott az üzemanyaguk. Egy nádas mellett hajtottak végre kényszerleszállást, „hasra" érkeztek, mert a vizes talaj miatt nem merték kiengedni a futót – csak a légcsavar görbült el. Gulyás alhadnagy elballagott a kiskomáromi vasútállomásra telefonálni, aztán várták a sorsukat.

A vizsgálóbizottságot Nádor Ferenc ezredes, a légierő akkori parancsnoka vezette, de természetesen jöttek vele a szovjet tanácsadók és az Államvédelmi Hatóság tisztjei is. Mivel azt feltételezték, hogy az Il−10-essel disszidálni akartak Jugoszláviába, mindkettőjükre pisztolyt fogtak, és a helyszínen letartóztatták őket. Tapolcán csak annyi idejük volt, hogy átöltözzenek, mert már várta őket a miniszter, egy csomó szovjet és magyar tábornok. Amikor azonban Európa titkos domborzati térképe előtt részletes jelentést tettek, Farkas Mihály kijelentette: hőstettet hajtottak végre, amiért valójában kitüntetést érdemelnének.

Ennek ellenére mégsem úszták meg ilyen egyszerűen a dolgot: a közvetlen parancsnokuk utasítására Tapolca 100 kilométeres körzetéből földrajzvizsgát kellett tenniük.

Fotó: A szerző felvételei és archív