Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyenruhás művészek

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. május 10. 7:23

Katonák a művészetekben címmel nyílt kiállítás a veszprémi helyőrségben szolgáló katonaalkotók munkáiból május 9-én, a város Petőfi Színházában.

Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka ünnepélyes megnyitójában elmondta: a Katonák a művészetekben című kiállítás üzenete kapcsán kijelenthető, hogy ez sajátos módon nem egyéni alkotók bemutatkozása, de nem is egy alkotó csoporté. Mint fogalmazott, leginkább az intézményi összetartozás jellemző erre a kiállításra, hiszen az alkotók valamennyien a Magyar Honvédség katonái.

1595953840

„A híradásokban látunk katonákat gyakorlótereken, harcjárművekben, számítógépek konzoljai mögött, radarok monitorjait figyelve, és alig vesszük észre, hogy közös bennük a honvédelem és a művészet iránti elkötelezettség, valamint az alkotás vágya. A kiállítás fő célja, hogy felfedezzük és fejlődésükben támogassuk azokat a katonákat, akik képzőművészeti tehetségükkel is méltán szolgálják a magyar katonakultúra legjobb hagyományait" – mondta a parancsnok.

1595953841

Oberfrank Pál, a kiállításnak helyet adó Petőfi Színház igazgatója rövid beszédében az egész társulat nevében megköszönte a katonáknak azt a sok munkát, amit a megyéért és a hazáért tesznek. „Nagyra becsüljük önöket" – tette hozzá.

Az amatőr katonaalkotók kiállításán grafikusok, festők, varrónők, babaszobrászok, dísztárgykészítők munkáiban gyönyörködhetünk. Cserjés Sándor tizedes, az MH 54. Veszprém Radarezred P-37 lokátorállomás-kezelője például már gyerekkorától kezdve kalocsai hímzéssel foglalkozik és hamarosan tagja lesz a Tolna Megyei Népművészeti Egyesületnek is. Czinege Tünde főtörzsőrmester, beosztott altiszt (MH LVIK) hobbija a gyöngyfűzés; ékszerek és virágok készítése egyaránt közel áll a szívéhez. Mint vallja, a legnagyobb öröm számára, amikor „gyöngyszemei" láttán mások szemében is megjelenik a csillogás.

1595953841

A kiállítás része a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Katonák Hősök – Hagyomány és megújulás elnevezésű, a magyar katonák társadalmi elismertségének és megbecsültségének növelését célzó rendezvénysorozatának. A katonaalkotók munkáiból készült tárlatot június 30-ig láthatják az érdeklődők.

1595953841

Fotó: a szerző felvételei