Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt készülnek békeműveletekre

Szöveg: matasz.com | Fotó: Kelemen Ilona |  2019. november 27. 16:08

Befejeződött a két hétig tartó képzés Szolnokon a IV. Békeműveleti Együttműködési Tanfolyam a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központban. A nagy múltú katonaváros valamint a békefenntartó missziók személyi állományának felkészítésére hivatott alakulat ezúttal is fogadott tartalékosokat.

1596072668

A november 11-én kezdődött angol nyelvű kurzuson tizenhárom brit, kilenc magyar, két azeri valamint egy-egy egyiptomi és pakisztáni katona vesz részt. A külföldi hallgatók jelenléte mellett a tanfolyam nemzetközi hírnevét erősítette a Magyar-Algériai Katonai Vegyes Bizottság algériai tagjainak látogatása.

A tanfolyam elvégzését követően a Magyar Honvédség tisztjei, altisztjei lehetőséget kapnak arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek által vezetett missziókban, vagy más béketámogató műveletek keretében külföldi szolgálatot teljesítsenek. A november 22-én véget érő kurzus egyúttal alapfeltétele a nemzetközi békeműveletekben összekötőként és megfigyelőként illetve kormányzati- és nem kormányzati szervezetek közötti kapcsolattartóként való részvétel lehetőségének.

Az MH BTKK és a MATASZ Missziós Tagozata együttműködésének kiemelt célja, hogy a magyar tartalékosok nemzetközi környezetben is helytálljanak. Dr. Szaló Péter tartalékos őrnagy, a MATASZ elnökségi tagja nem először vesz részt az MH BTKK által szervezett tanfolyamon és az ott szerzett tapasztalatairól a december 16-án tartandó MATASZ Nemzetközi Pool Kerekasztal Megbeszélés során számol be a tagságnak.