Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés a Magyar Katonai Logisztikai Egyesülettel

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy |  2020. március 3. 8:03

Együttműködési megállapodást kötött az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a Magyar Katonai Logisztikai Egyesület. A dokumentumot a vezetők az egyesület közgyűlésén, az MH Logisztikai Központban írták alá február végén.

1596076646

Az eseményen az alakulat parancsnoka, Szűcs Imre ezredes, valamint az egyesület elnöke, dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok rögzítette, hogy a jövőben a közös tevékenységi körbe tartozó feladatokban támogatják egymást. Ennek értelmében az egyesület segíti a katonai szolgálatvállalási formák népszerűsítését, a hadtörténeti hagyományok ápolását, a hadisírgondozást, valamint közreműködik a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozó nyugállományú katonáival, katonaözvegyeivel és árváival kapcsolatos feladatok ellátásában.

A szervezet jelenleg úgynevezett katonai logisztikus toborzó programmal segíti a hivatásos és szerződéses logisztikus állomány bővítését, pályára irányítását. Tagjai havi rendszerességgel tartanak klubnapokat, amelyek témái főként a műszaki tudományok fejlődése, valamint a katonai és polgári logisztika aktuális kérdései. Rendszeresen részt vesznek különböző logisztikai témájú konferenciákon is, illetve írásos publikációkon keresztül számolnak be friss kutatásaikról.

Szűcs ezredes az együttműködés aláírásával vállalta, hogy megkeresés esetén a parancsnokság tájékoztatást nyújt az egyesületnek a katonai szolgálatvállalás menetéről, a hatályos juttatásokról és képzési formákról, valamint a szociális gondoskodási körbe tartozókkal kapcsolatos aktualitásokról. A két fél bízik abban, hogy a közös munka során hasznosítani tudják majd egymás meglévő gyakorlati tapasztalatait és kapcsolatrendszerét.

1596076646