Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elektronikában is dobogósak

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. április 3. 13:58

Két dobogós és egy hetedik helyet szereztek a szekszárdi Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen a debreceni honvéd középiskola hallgatói.

1595969731

Dobogós helyen végeztek a szekszárdi Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen a honvéd középiskola hallgatói

A
Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium három diákja utazhatott el − felkészítő tanáruk, Ráczné Kovács Mária kíséretében − Szekszárdra, a háromnapos megmérettetésre. A szaktanár elmondta: az országos versenyen azok vehettek részt, akiknek az elmúlt két félév tanulmányi eredménye és a szakmai tantárgyak átlaga, valamint az elődöntőben nyújtott teljesítménye is kiemelkedő volt. Az ország legjobbjai gépész, elektronika és vegyipar szakmacsoportokban mérték össze tudásukat – tette hozzá a felkészítő pedagógus.

A tanulmányi versenyt idén 44. alkalommal rendezte meg a Műszaki Oktatási (Kamara) Egyesület a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem támogatásával.

Eredmények:

Szabó Péter (14. évfolyam), 1. helyezés – elektronika;
Gyöngyösi Balázs (12. évfolyam), 2. helyezés – elektronika;
Domokos László (12. évfolyam), 7. helyezés – elektronika.


1595969731

A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium három diákja felkészítő tanáruk, Ráczné Kovács Mária kíséretében