Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ponta: Románia fokozatosan növeli védelmi költségvetését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 3. 12:46

Romániának vállalnia kell egy feszült térségben betöltött „NATO-határország” szerepét és folytatnia kell védelmi költségvetésének fokozatos emelését, amíg eléri a hazai össztermék (GDP) két százalékát – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök április 2-án, szerdán az ország NATO-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Rámutatott: az általa vezetett kormány 2012-ben mélyponton találta a román védelmi költségvetést, amely akkor a GDP 1,12 százalékát tette csak ki. Ponta szerint azóta valamelyest javult a helyzet, ugyanakkor a parlament támogatását kérte, hogy Románia 2018-ig minden évben 0,2 százalékkal (több mint negyedmilliárd euróval) növelhesse védelmi költségvetését.

„Ami Ukrajnában és főleg a Krímben történt, ráébresztette az európai közösséget és a NATO-t, hogy súlyos biztonsági kockázatok vannak ebben a térségben, és azok a befagyott konfliktusok, amelyekről legszívesebben megfeledkeznénk, legyen szó Grúziáról vagy a Dnyeszter-mellékről, mind potenciális tűzfészkek" – fogalmazott a román kormányfő.

Hozzátette: a veszély felismerésében ugyanakkor lehetőséget lát arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolat ismét a nemzetközi együttműködés és biztonság alappillérévé váljék.

Kifejezte reményét, hogy az eddigi „csigalassúsággal vánszorgó" EU-USA kereskedelmi megállapodás ügye is felgyorsul és a válság ismét szoros összefogásra készteti az európaiakat és amerikaiakat, akik szerinte együttesen képesek azoknak az országoknak a biztonságát is garantálni, amelyek nem tagjai a NATO-nak.

A tanácskozáson Mircea Dusa román védelmi miniszter megerősítette, hogy Románia két hete naponta végez felderítő repüléseket és légi ellenőrzéseket az ország légterében egy AWACS típusú NATO-repülőgéppel. A tárcavezető azonban nem válaszolt arra a kérdésre, észleltek-e az ország légterének közelében orosz katonai felderítő repüléseket és riadóztatták-e emiatt a román légierőt.

Egy héttel korábban a román védelmi minisztérium éves állománygyűlésén Traian Basescu államfő is szorgalmazta Románia védelmi költségvetésének növelését az ukrán válságra hivatkozva.