Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentő katonai rendészek

Szöveg: Szabó Béla |  2013. március 19. 7:26

Március 7-én az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Maléter Pál Rendészzászlóaljának kijelölt erői (hat fő, három gépjárművel) nemzetközi együttműködés alapján egy amerikai konvojt kísértek az M5-ös autópályán. Budapest határában egy, a konvoj előtt haladó civil személygépkocsi az autópályáról lesodródva először egy fának csapódott, majd az út menti árokba borult.

A balesetet észlelve a katonai konvoj parancsnoka intézkedett, hogy a szállítmány a megfelelő kísérettel folytassa útját az első pihenőhelyig, ott várja be további intézkedését, illetve készüljön fel egy esetleges további segítségnyújtásra.

A szállítmányparancsnok ezt követően egy társával azonnal megkezdte a mentést: a gépjárműben keletkezett tüzet poroltóval eloltották, és ezzel egy időben értesítették a mentőket, a tűzoltókat, valamint a rendőrséget.

1595951117

A balesetet szenvedett, teljesen összetört autóban egy sokkos állapotban lévő hölgyet találtak, akit a mentők kiérkezéséig éber állapotban tartottak.

A kiemelkedő helytállást tanúsító katonákat – Korvin András főtörzsőrmestert, Tihanyi Pál törzsőrmestert, Derján Zsolt főtörzsőrmestert, Tóth Sándor törzsőrmestert, Nagy László őrmestert és Hernádi Csaba szakaszvezetőt – Kun Szabó István dandártábornok, az alakulat parancsnoka névre szóló, sorszámozott érem-tárgyjutalommal tüntette ki.

Fotó: Tóth László