Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első világháborús katonadal-pályázat amatőr népzenei együtteseknek

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 8. 11:22

Amatőr népzenei együttesek számára hirdet pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából.

A pályázat célja, hogy a Bartók Béla és Kodály Zoltán közös munkája alapján 2010-ben megjelent, százegy katonadalból álló gyűjtemény bővüljön.

Ezt a munkát már elkezdték a Honvéd Együttes művészei, akik a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetével együttműködésben, az NKE által kiválasztott hetven, a Nagy Háború inspirálta népdalt már feldolgoztak.

A leendő pályázóknak ezeken a dalokon kívül kell összegyűjteniük legalább tíz új, az első világháború ihlette, vagy arra utaló, katonai témájú népdalt, melyek munkatervével lehet jelentkezni. A pályaműnek tartalmaznia kell a dalok kottázott dallamát, szövegét, a gyűjtés idejét, helyét, valamint a feljátszás költségeit.

1595976681

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt felvételek felkerülnek a katonadal-gyűjteménybe, a felvételt készítő együttes nevének megjelölésével, szabad letöltésre.

A sikeres pályaművek az egyetem honlapján való megjelenés mellett pénzbeli díjazásban is részesülnek.

További részletek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján.