Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erdélyben járt a Honvéd Férfikar

Szöveg: Honvéd Férfikar / honvedelem.hu |  2016. június 4. 9:41

A Honvéd Férfikar – a Bartók-turnéja során, május 9-13. között – erdélyi iskolákban tartott énekórákat. „A zene házhoz megy – Interaktív énekóra” című produkciójuk Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsvárott és Nagyváradon is egyaránt óriási sikert aratott.

1596014492

A férfikar május 10-én a székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban tartotta első programját a református gimnázium diákjainak. A Bartók életútját bemutató énekórán a diákok nagy figyelemmel hallgatták Strausz Kálmán karnagyot, aki egy prezentációs anyag segítségével mesélt Bartók Béla népdalgyűjtő tevékenységéről, valamint műveinek születési körülményeiről. Az érdeklődők ezt követően meghallgathatták „A négy régi magyar népdal" két tételét, valamint néhány székely népdalt is. Az órát közös énekléssel zárták. 

Szintén ezen a napon még egy önálló hangversenyt is adott a férfikar Székelyudvarhely református gyülekezetének. Itt egyházi művek, a nemzetközi operairodalom leghíresebb férfikarra írt művei, valamint nemzeti operáink férfikari művei csendültek fel.

1596014492

Másnap a marosvásárhelyi Bólyai Farkas Gimnázium dísztermében, május 12-én pedig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott énekórát a férfikar.

A turné utolsó állomása Nagyvárad volt, ahol a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont diákjai várták a Honvéd Férfikar tagjait. Az énekórán szép számmal gyűltek össze tanulók és tanárok egyaránt.

1596014492

Fotó: Honvéd Férfikar