Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőltetett menet – harmadszor

Szöveg: Holló István őrnagy |  2013. október 4. 11:40

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Heves megyei Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája a közelmúltban Felsőtárkány nagyközség szabadidőparkjában rendezte meg a „III. Erőltetett menet” elnevezésű, középiskolák közötti járőr típusú versenyt, amelyen idén harmincegy diákcsapat vett részt.

1595960787

Az egri középiskolák két-két tagú csapatai mellett rajthoz állt egy-egy bátonyterenyei és hevesi duó, s a nevezők között ott volt a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola két csapata is. Úgy tűnik, a rendezvény egyre népszerűbb a középiskolák között, mivel a nevezési létszám szinte megduplázódott az első alkalomhoz képest.

A fiatalok tízkilós homokzsákot cipelve vágtak neki a tíz kilométeres távnak, amelynek egy részén a csapattársaknak – feltételezett „sebesülés" miatt − egymást kellett vinniük a hátukon.

1595960787

A fiúknál az egri Kossuth Zsuzsa Gimnáziumot képviselő, Bóta András és Tóth Gábor alkotta csapat végzett az élen. Iskolatársaik, Bóta Bence és Horuczi Márk pedig különdíjat kaptak. A lányoknál az egri Wigner Jenő Szakközépiskola Balogh Gabriella−Ragó Vivien Diána összeállítású csapata győzött, két diáktársuk – Horváth Regina és Kiss Tícia – különdíjat érdemelt ki. A különkategória I. helyezettje a Károly Róbert Főiskola csapata – Méhész Adám és Dencinger Dávid – lett.

1595960787

Fotó: Balogh Sándor törzszászlós