Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőpróbák, sportversenyek és kulturális programok várnak mindenkit Szentesen

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. április 15. 18:22

Ismét együtt ünneplik a műszakiak napját és a Szent György-napot a katonák, a rendőrök és a város lakói április 26-án Szentesen. A műszaki ezred katonái ünnepélyes keretek közt aznap veszik majd át a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett új technikai eszközeiket, az alakulat névadója, II. Rákóczi Ferenc emlékévének programsorozata keretében pedig az idei rendezvény vendégei a Szent Korona másolatát is megtekinthetik.

1599201263
Nyitott kapukkal, színes, izgalmas, tartalmas programokkal várják a szervezők a katonákat és családtagjaikat, az érdeklődőket, a szórakozni vágyókat a műszakiak napján reggel fél nyolctól a szentesi Damjanich-laktanyába. A rendezvény a kapunyitás után egy órával ünnepélyes ezredsorakozóval kezdődik, utána pedig folyamatosan zajlanak majd a különböző bemutatók, sportversenyek, kulturális programok. A nap talán leglátványosabb rendezvénye a már hagyományos Vörös Bika műszaki erőpróba verseny lesz.

A nyílt nap vendégei „kipróbálhatják" majd a legkülönbözőbb technikai eszközöket, fegyvereket, a vízi átkelés lehetőségei iránt érdeklődőknek pedig érdemes lesz a tiszai gyakorlótérre is kimenniük. A rendőrök, a mentők, a katasztrófavédelmi szakemberek egy feltételezett baleset helyszínén fognak intézkedni, kinyit az ezred búvárbázisa, valamint lesz közelharc- és kung-fu bemutató is.

1599201263
A bicajokkal érkezőknek kerékpáros ügyességi versenyt szerveznek, kitelepülnek a laktanyába a hagyományőrzők, a solymászok és a Szentesi Madármentő Állomás munkatársai is. A legkisebbeket pedig ugrálóvár, kalandpark, bábszínház és különböző kézműves-foglalkozások várják.

Bartók Gábor alezredes, a házigazda MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred törzsfőnöke a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a mostani lesz a tizenegyedik műszaki nap, amelyet a városi rendőrkapitánysággal közösen szerveznek. Reményeik szerint pedig a programok, a tájékoztatók, a látványos bemutatók felkeltik majd néhány, a műszaki szakmákban és az építőiparban jártas szakember érdeklődését is a katonai életpálya iránt.

1599201263
Fotó: a szerző felvétele és archív