Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Fegyverkezik az orosz cárizmus”

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. március 17. 17:07

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

„Fegyverkezik az orosz cárizmus" – írja a Népszava 1914. március 17-én. A hadügyminiszter bejelentette, hogy az orosz hadsereg létszámát egymillió-háromszázezer főre akarja emelni. Ehhez kerek 500 millió rubelt kér a hadvezetőség.

Egy másik cikkben ez áll: Besszarábia határvidékén mindenütt nagy katonai készületeket lehet észrevenni. Az orosz−román határon, valamint északra a bukovinai határ mellett a kozák határőrségek nagy erősítéseket kaptak, és erős távirati, illetve telefon-összeköttetéseket létesítettek az egész határvonalon.

A Pesti Hírlap tudósít Barthou volt francia miniszterelnök bukaresti látogatásáról. A cikk írója leszögezi, Romániában barátságos érzelmeket akarnak ébreszteni Franciaország iránt. „Ez a barátság elősegíteni akarja a talajt a kötendő orosz−francia−román entente részére."

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595968810

1914 márciusi újságok
Címkéklapszemle