Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felújították a tábornok síremlékét

Szöveg: Horváth Zoltán |  2015. szeptember 27. 8:04

„Veder Mihályra stabilan lehetett számítani, mindig ott volt, ahol kellett, mindenkinek segített, akinek kellett”- mondta dr. Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje szeptember 25-én, péntek délután, Szombathelyen, azon az ünnepségen, melyet az egykori tüzér tábornok felújított síremlékének avatására rendeztek.

A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum és a 350. számú Szent Márton Cserkészcsapata a Nagy Háború Emlékév keretében rendezte meg azt a megemlékezést Szombathelyen a Szent Márton utcai temetőben, melyen felavatták, majd pedig megáldották vitéz Veder Mihály tüzér tábornok és cserkészvezető sírját.

1596001185

Az ünnepségen beszédet mondott dr. Ravasz István alezredes, aki felelevenítette az egykori tábornok életútját, kiemelve a Magyar Honvédség modern tüzérségének kialakításában szerzett elévülhetetlen érdemeit.
„ A limanovai csatában ütegparancsnokként nagyon komoly szerepe volt a fényes győzelem kivívásában. Parancsnoka eleste után egy egész tüzér osztályt irányított hatalmas hozzáértéssel" – emlékezett az első világháború egyik nagy magyar diadalára az alezredes.

Az ünnepségen a megjelent katonai, illetve civil szervezetek képviselői megkoszorúzták azt a síremléket, mely vitéz Veder Mihály és szülei földi maradványait őrzi.
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit"- idézte Széchenyi István szavait Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft igazgatója, majd pedig ígéretet tett arra, hogy eztán is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a két világháború magyar hősei méltó körülmények között aludhassák örök álmukat.

1596001185

Fotó: Czika László Balázs