Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a hagyományok ápolása

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. július 1. 8:55

A hazához való hűségről, a hazaszeretetről és a hagyományok ápolásának fontosságáról beszélt Hende Csaba honvédelmi miniszter Pornóapátiban, június 30-án.

1595956532

Kilencven évvel ezelőtt, 1923. január 10-én, több Vas megyei kis településsel egyetemben Pornóapátit is – a község saját kérésére – visszacsatolták Magyarországhoz. A kerek évforduló alkalmából megrendezett szentmisén és ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: Pornóapáti a „példa nélküli hűségének kimutatásáért eddig nem jutalmat, hanem büntetést kapott."

„Ezt jóvá kell tennünk és ennek a jóvátételnek első lépése az a kormánydöntés, amelynek alapján a kormány a község teljes adósságát – több mint 44 millió forintot – átvállalja – fogalmazott a tárcavezető.

1595956532

Hende Csaba beszédében felelevenítette a kilencven évvel ezelőtt történteket, valamint ennek a térségnek sajátos, több száz évre visszanyúló nemzetiségi együttélésének sajátosságait. Utalt arra, hogy a közelben megtalálható, nemrégiben felújított jáki templom „kulturálisan és egyházi szempontból is" mennyire meghatározó a régióban.

1595956532

„Nagyon fontos a hagyományok ápolása. Meg kell találni helyünket és szerepünket a történelem folyamatosan változó körforgásban" – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

A község adósságának átvállalásáról szóló, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt bizonyságlevelet a honvédelmi miniszter átadta Kissné Potzmann Erzsébet alpolgármester asszonynak.

Az ünnepség keretében Hende Csaba koszorút helyezett el a községben található trianoni emlékműnél.

1595956533

Fotó: a szerző felvételei