Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gidófalvy Lajos ezredesre emlékeztek

Szöveg: Takács Vivien |  2014. december 21. 10:46

Gidófalvy Lajos főhadnagy, posztumusz ezredes, antifasiszta katonai ellenálló életmentő cselekedetei tiszteletére minden évben koszorúzásokat szervez a Gidófalvy Emlékbizottság. A Holokauszt Emlékévhez illeszkedve a honvédelmi tárca idén az emlékév utolsó katonai megemlékezésén, december 19-én, pénteken koszorúzta meg az egykori XIII/1. KISKA (kisegítő karhatalmi) Zászlóalj parancsnokának emléktábláját Budapesten, az Andrássy Hotel falán.

1595984776

Bősze József nyugállományú alezredes, a Gidófalvy Emlékbizottság elnöke megemlékező beszédében elmondta: „abban a sötét korszakban e ház lakói sem kerülhették el az embertelenséget, amikor a nyilasok fegyverrel az árvaház elhagyására kényszerítették őket, a Dunába lövés szándékával. Jó szándékú emberek erről értesítették a közelben szolgálatot teljesítő KISKA katonákat, akik az eseményt rögtön jelentették parancsnokuknak, Gidófalvy Lajosnak, aki azonnal intézkedett az árva gyermekek megmentésére."

Az alezredes hozzátette: amire a katonák a helyszínre értek, a nyilasok már négy gyereket és három felnőttet meggyilkoltak.
A kibontakozó fegyveres harc eredményeként a nyilasok a további pogromtól elálltak, a gyerekeket a Radetzky-laktanyába és a Szív utcai egyik nyilas épületbe terelték.

1595984776

A Gidófalvy Emlékbizottság az emléktáblát − amely az 1944. december 24-i embermentés parancsnokának állít emléket − minden év karácsonya táján ünnepélyes keretek között megkoszorúzza, az épület – több év óta szálloda – mindenkori üzemeltetőjével együtt.

Bősze József beszédéből megtudtuk, hogy Gidófalvy Lajos főhadnagy, a második világháborúban katonáival együtt élete feláldozásával harcolt a fasizmus és az embertelenség ellen. Továbbá harcolt az üldözöttek megmentéséért, amiért 1996-ban a Yad Vasem Intézet „Világ Igaza" kitüntető címmel és oklevéllel fejezte ki elismerését.
A beszédet követően koszorúk elhelyezésére került sor.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös koszorúját Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese és Ádám Barnabás ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese helyezte el.

1595984776

Fotó: Rácz Tünde