Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háború a felhők felett

Szöveg: Snoj Péter |  2014. október 20. 13:11

Különleges, hiánypótló tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpontban, október 18-án. A kiállítás az 1944-45 között hazánkat ért légitámadások történetét eleveníti fel számtalan korabeli tárgy és fennmaradt repülőgéproncsok bemutatásával.

1595981110

Magyarországot az angolszász erők (Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia) sokáig kerülték és semleges félnek tekintették, mialatt a Harmadik Birodalom térdre kényszerítését sürgették. Tudván, hogy már 1943-ban megkezdődtek a fegyverletételi egyezkedések Angliával, a szövetségeseknek nem állt szándékukban légi úton támadni. Hogy a történelem végül miért vett mégis más fordulatot, a kérdésre dr. Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje adott választ.

1595981110

A kiállítást megnyitó alezredes történelmi áttekintőjében elmondta: amikor Adolf Hitler megneszelte a magyarok kiugrási kísérletét, Németország megszállta hazánkat. Önmagában ez még talán nem lett volna elég ok a Magyarország ellen indított támadásokra, de a németek átmenekítették fegyverüzemeik és gyáraik nagy részét, amelyeket nem tudtak saját területeiken a föld alá költöztetni. Így a magyar területeken összpontosuló hadiüzemek már fontos célpontokat jelentettek az amerikai és brit bombázók számára.

1595981110

Az első amerikai négymotorosok 1944. április 9-én jelentek meg a magyar égbolton, amelyet követően napi rendszerességgel érkeztek, nappal amerikai, éjszaka brit kötelékek. A légi támadások végeláthatatlannak tűnő sora 1945. március 26-án fejeződtek be.

Oláh András Pál történész, a tárlat kurátora elárulta, hogy Magyarország akkori településeinek közel egyharmadát, több mint ezer települést ért légitámadás. A brit légierő elsősorban precíziós bombázásokat hajtott végre, tehát igyekeztek egy-egy gócpontot pontos találatokkal lerombolni, míg az amerikaiak szőnyegbombázással támadták hazánk olajfeldolgozó üzemeit és főbb vasúti rendező-pályaudvarait.

1595981110

A témájában hiánypótló kiállításon számtalan hazánkban lezuhant amerikai és német repülőgépek roncsdarabjai és a légi személyzetek megtalált személyi felszerelései árulkodtak arról az égi háborúról, amely Magyarország felett zajlott.

A tárlat azt is hűen bemutatta, hogy milyen leleményesek voltak az akkori magyarok, számos egykori szárny- és törzsmaradványból készítettek maguknak az emberek használati tárgyakat. Így például egy B-24-es Liberator testéből répaszecskázót egy pilóta oxigénpalackjából pedig háti permetezőt építettek. De ugyanezt a leleményességet bizonyítja az amerikai felségjelzéssel ellátott kültéri latrinaajtó is.

A korabeli amerikai pilóták egyenruházatát és felszereléseit a II. Világháborús Amerikai Katonai-Polgári Hagyományőrző és Rövidfilm készítő Egyesület tagjai mutatták be az érdeklődők számára.

1595981110


Fotó: a szerző felvételei