Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hadapródok” régen és most

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. február 28. 15:21

A katonai kollégiumok történetét mutatta be Illésfalvi Péter hadtörténész a honvéd középiskola katonanövendékeinek. A rendhagyó tanítási órán a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium kilencedik és tizedik évfolyamos katonanövendékei, oktatóik és nevelőik vettek részt.

1595967666

A korabeli egyenruhákat is láthatták a diákok

Berkecz Gábor igazgató meghívására érkezett a napokban a Gábor Dénes iskolába a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szakreferense. Illésfalvi Péter „Katonai középiskolák Magyarországon a XIX. századtól napjainkig" című előadása nem csak a növendékek, a nevelők, oktatók számára is érdekes volt.

A hadtörténész az 1800-as évek végéről, az 1900-as évek elejéről ránk maradt, korabeli fotókkal illusztrálta az al- és főreáliskolák, a hadapródiskolák életét, a 10-18 éves hallgatók mindennapjait bemutató beszámolót.

1595967666

Hadapródok egykor

A képek segítségével időutazáson vehettek részt a fiatalok: láthatták, hogy évtizedekkel ezelőtt a velük egykorú „hadapródok" milyen körletekben laktak, étkeztek, milyen egyenruhát, menetfelszerelést viseltek, hogyan töltötték el irányított szabadidejüket.

Illésfalvi Péter elmesélte a növendékeknek, hogy a fotóarchívum egy részét személyes ismeretség útján hagyták rá az egykori bajtársak. Elmondta: szerencsére megtisztelik barátságukkal olyanok, akik például a kőszegi, 1856-ban alapított Hunyadi Mátyás magyar királyi alreál- és reáliskolában kaptak katonai képzést.

1595967666

Katonanövendékek ma