Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadat üzentek a rozsdának

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. május 23. 9:36

Harckocsik, csapatszállítók és számos egyéb hadtechnikai eszköz kapott új külsőt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett karbantartó napon. A program célja, hogy azt a környezetet, ahol a hallgatók a mindennapjaik legnagyobb részét töltik és ahol a törzsállomány dolgozik, közös szervezéssel, együttes erővel tegyék szebbé, látványosabbá.

1595954482

A május 22-i karbantartó napon katonák és civilek együtt vettek részt a munkában. Az MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei mellett ecsetet ragadtak a Rendészettudományi Kar diákjai is. Mellettük akadtak had és biztonságtechnika mérnök szakosok, és biztonságpolitikusok is, akik számára újdonság volt, hogy „testközelből" is megismerhették azokat az eszközöket, amelyeket eddig csak kívülről láthattak.
A munkában segítséget nyújtottak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei is.

Tizenkilenc munkacsoport alakult, hogy az összes helyszínen gördülékeny legyen a munka. Voltak, akik az ócsai akadálypálya karbantartását végezték, másoknak a Hungária körúti objektumban jutott feladat.

1595954482

Egymás után újultak meg a parkban kiállított haditechnikai eszközök. Állagmegóvó festést kapott például a bejáratnál látható T-72-es harckocsi, de a garázsból is előkerültek tisztításra, festésre váró harcjárművek – a többi között – egy BTR-60-as és egy BTR-80-as páncélos csapatszállító, egy VT-55A típusú harckocsivontató, és egy BRM-1K is. Igazi kihívást jelentett BLG-60M hídvető harckocsi karbantartása, hiszen a monstrumhoz állványzat nélkül lehetetlen volt hozzáférni.

Nemcsak a gépek, a környezet is megújult. Az első-, és másodéves honvéd tisztjelöltek tujákat ültettek, ezzel is szebbé, otthonosabbá téve az egyetem környezetét.

1595954482

„Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép kezdeményezés, egy olyan dolog, amit mindenképp érdemes folytatni, hiszen a környezetünket, mindennapi életünk színterét újítjuk meg" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Bodoróczkiné Bazsika Brigitta százados.

A karbantartó nap anyagi szükségletét az egyetem rektora biztosította.

1595954483

Fotó: a szerző felvételei