Hazatért az utolsó váltás

Véget ért a Magyar Honvédség missziós szerepvállalása történetének egy újabb fejezete: az MH Tartományi Újjáépítési Csoport ( Provincial ReconstructionTeam – MH PRT) után a Kabuli Nemzetközi Repülőtéren szolgált MH Mi–35 Légi Kiképzési Támogató Csoport is befejezte a küldetését. Műveleti területen a feladatukat elvégezték, a kilencedik váltás tagjai május 22-én érkeztek haza. A tizenkét fős csoportot szállító An-26-os gép este fél hét után öt perccel szállt le a szolnoki helikopterbázison, ahol családtagjaik, barátaik, kollégáik várták a hazatérőket.

Az MH AMT az MH Összhaderőnemi Parancsnokság jogi személyiségű szervezeti egysége volt, zászlóalj jogállású ideiglenes katonai szervezet. Állománya az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományából került ki, vezénylésük négyhónapos váltásokkal történt. Feladatuk az Afgán Légierő (Afgan Air Force – AAF) harci helikopter pilótáinak és műszaki szakembereinek elméleti és gyakorlati repülőkiképzése, részvétel a helikopterek csapatszintű üzemben tartásában, illetve az üzemben tartással kapcsolatos műszaki munka mentorállása volt. Az MH AMT első váltása 2010. április 15-től kezdte meg feladatát Afganisztánban, a Kabuli Nemzetközi Repülőtéren (KAIA), munkájukat a NATO Kiképző Misszió – Afganisztán alárendeltségében végezték.

Simon Péter őrnagy, a tizenkét fős utolsó váltás parancsnok a honvedelem,hu kérdésére válaszolva elmondta: tapasztalata szerint az afgán pilóták és technikusok felkészültsége az elmúlt három évben rengeteget fejlődött, ennek köszönhetően most már csak „finomítaniuk" kellett a korábbi mentoroktól elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteket. A közös munka közben aztán barátságok szövődtek, olyan magánjellegű dolgokról is beszélgettek, amelyeket a kinti kulturális hagyományok alapján nem szoktak idegenekkel megtárgyalni. Gyakran szóba kerültek például a feleségek és a lánygyermekek, akikről egyébként Afganisztánban nem szokás beszélni. Érthető, hogy a búcsú nem is volt érzelemmentes, az afgán katonák saját fizetésükből vásárolt ajándékokat küldtek a csoporttal az előző váltások tagjainak. Simon őrnagy nagyon büszke erre, mert tudja, hogy egy szegény, sokat szenvedett ország katonái gyűjtötték össze megspórolt pénzüket az ajándékokra, az nem egy „látszat" gesztus volt, szívből adták az emléktárgyakat.

Méretes plüss kutyussal a kezében szállt ki a gépből Ficsór Olivér főtörzsőrmester, az ajándékot kisfiának, Zéténynek hozta. A szolnoki helikopterbázis altisztje fegyverzeti technikusként dolgozott Kabulban, ez volt az első missziója. Úgy érzi, hogy sikerült beilleszkednie a csapatba, s bár afgán kollégái angol nyelvtudása eléggé hiányos volt, a műszaki kifejezéseknek, a közös munkának, érdeklődésnek köszönhetően rövid időn belül túltették magukat a nyelvi nehézségeken.

A most haza érkezett csoport tagjai közül valószínűleg Dabis László főtörzsőrmestert viselte meg a legjobban a távollét, kislánya ugyanis február 18-án született, egy hónappal az Afganisztánba történt kiutazása után. Damirát, akit eddig csak fényképen látott, most először vehette a karjaiba – a látványtól Lamos tábornok lába a földbe gyökeredzett, attól félt, hogy a fiatalember elejti a csöppséget. A közös családi fotózás közben Bubori Edina, a büszke édesanya elárulta: nagyon nehezen telt el ez a négy hónap, főleg a kórházban töltött napok voltak „húzósak". Szerencsére Tószegen egy utcában laknak szüleivel, tőlük és a testvéreitől nagyon sok segítséget kapott az egyedüllét napjaiban, a baba gondozásában.

Fotók: a szerző felvételei