Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haditornában elsők a honvéd középiskolások

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. november 14. 13:37

Az első és a negyedik helyen is a debreceni honvéd középiskola növendékei végeztek a Honvédelmi Kötelék Haditorna Verseny Hajdú-Bihar megyei döntőjében.

1595982619

Az elmúlt héten Püspökladányban megtartott viadalon két csapattal vett részt a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium. Tizenhat középiskolából érkeztek a diákok a honvédelmi ismereteket, állóképességet és csapatmunkát is próbára tevő rendezvényre.

A katonanövendékek egyik csapata a negyedik helyen végzett, a másik csapat a dobogó legfelső fokára állhatott fel, s ezzel a teljesítménnyel bejutott a tavasszal megrendezendő országos döntőbe.

1595982620

„Mind a tizenhat felkészülő diákkal éreztük, hogy óriási a felelősségünk, hiszen eddig bármilyen sportversenyen indultunk, mindegyiket megnyertük. Ugyanakkor a támogatást is éreztük az iskola és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vezetése, a pedagógusok, a szülők részéről. A befektetett idő, energia meghozta az eredményt, hiszen a verseny nagyon szoros volt – az első és a negyedik helyezett csapatoki között csak néhány pont eltérés volt -, de minden feladatot kiválóan teljesítettünk" – mondta el Toka Zsolt hadnagy, a diákok felkészítő tanára.

A versenyen indulók kézigránát-dobásban, légpuska lövészetben, akadálypályán, tájfutásban, távbecslésben, egészségügyi ismeretekben (egyebek mellett újraélesztés, vérzéscsillapítás), 4×100 méteres fegyveres váltófutásban, tereptanban, honvédelmi totóban mérték össze tudásukat.

A csapatok tagjai: Bacskai Ákos, Zolnai Sándor, Kalapos Ferenc, Karnik Patrik, Demjén Béla, Suki Kálmán, Zöldi Márk, Balázs Flórián.

1595982620