Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hálózatellenes műveletek: tanfolyam az akadémián

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2017. november 30. 20:39

Húszan vettek részt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Alosztályának szervezésében lebonyolított négynapos rögtönzött robbanószerkezetek elleni védelem (C-IED − Counter-Improvised Explosive Devices), hálózatellenes műveletek (AtN  − Attack the Network) tanfolyamon.

1596041830

A képzés célja, hogy a harcászati és hadműveleti szintű törzsekben dolgozó tisztek és altisztek számára elősegítse a C-IED-feladatok integrálását, valamint az együttműködési képesség növelését. A kurzus megismerteti a résztvevőkkel a rögtönözött robbanószerkezetek elleni védelem, azon belül is kiemelten a hálózatellenes tevékenységek egyes területeit, a harcászati-hadműveleti törzs ehhez kapcsolódó funkcióit.

A tanfolyam megnyitóján Holp György ezredes, az akadémia kiképzéséért felelős parancsnokhelyettese elmondta: „Fontosnak tartom, hogy az itt megszerzett tudást integrálni tudják az alakulatok törzsmunkájába. Kiemelt feladat, hogy a hálózatellenes tevékenység a felkészítés részévé váljon." 

1596041831

A tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítványokat Lőrincz Gábor ezredes, a Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese adta át. „A Nemzetközi Alosztály folyamatosan tart képzéseket, oktatásokat, ami igen nagy büszkeségre ad okot, hiszen nemzetközileg elismert a tudás, amellyel rendelkeznek az oktatók. Célunk hogy a Magyar Honvédségen belül kialakítsunk egy olyan szakmai közösséget, amelynek megvan az elméleti felkészültsége és gyakorlati tapasztalata, tudása ahhoz, hogy ezt a fajta képességet tovább tudja építeni a jövőben" − mondta az ezredes.

A Nemzetközi Alosztály több tanfolyamot tart itthon és nemzetközi környezetben is. A következő Hálózatellenes műveletek képzés januárban lesz.

1596041831

Fotó: a szerző felvételei